Tizennyolcadik fejezet, avagy kalandozások Magyarországon.

Gondolom észrevettétek, hogy most nem azzal a mottóval kezdem, hogy "ez a város sokszínű és sok szagú" egyszerűen azért, mert ma kivételesen nem a magasan kvalifikált angol utasaimról, hanem magyarországi élményeimről fogok mesélni. Abszurdisztánról, az én kis hazámról sok mindent el lehet mondani mostanában, de azt, hogy sokszínű lenne semmiképpen. Két szín létezik, a narancs és a szürke. Ennyi. Bár ami azt illeti a barna kezd feljönni az utóbbi években, de ez még akkor is csak három, ami lássuk be, nem egy Benetton reklám. Mondjuk szagok vannak gazdagon, de ahogy Hofi mondta, a Kárpát-medence ugyan szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is...

Na az történt, hogy haza kellett ugranom pár napra, családi ügyek intézése miatt. Oda Norwegian Air-rel mentem, az hibátlan volt. Mindig velük repülök, ha tehetem, mert jó és kész. Vissza Debrecenből kellett jönnöm WizzAir-rel, mert onnan csak az van, amiről vagy jót, vagy semmit. Szóval semmit. A lényeg, hogy megérkeztem Ferihegyre, akarom mondani a Liszt Ferencre. Amíg élek nem fogom megszokni. Attól, hogy átnevezték, még ugyan az a lehangoló fos, mint volt. Szerintem valakinek utcanévtábla gyára van a trafik mögött, azaz kellenek az átnevezések, mint egy falat kikötő. De megnyugtat, hogy nem csak nekem nem tetszik a dolog. Állítólag amikor Putyin Pesten járt, az első kérdése ez volt: te Viktor, mégis ki a tököm az a Széll Kálmán?

Alapszabály, taxisként taxiért nem fizetek. Meg ugye mióta én is ezt az ipart űzöm, azóta azt vettem észre, hogy kezdem kitanulni a fogtechnikusi szakmát is. Busszal mentem, mivel valahogy mégis el kellett jutnom a Budapest Airport vasútállomásra, ahonnan a debreceni vonat megy. A jegyemet már előre megvettem online. Vagyis majdnem. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok járatlan a számítástechnika és az internetes technológiák terén. De az ELVIRA feladta a leckét rendesen. Átrágtam magam a hihetetlenül béna rendszerükön, jegy kifizetve, gondoltam kinyomtatom. Nem engedte a rendszer. Azt mondta, hogy nem kértem számlát, nyomtatni pedig csak úgy lehet. Na gondoltam velem nem szarakodsz, kitöltöttem a számlához szükséges dolgokat, de a printelést csak nem engedte. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol valami sík bunkó, baszatlan picsa vette fel, aki még önérzetes is volt ráadásul. Mondjuk lehet, hogy nekem se azzal a mondattal kellett volna indítanom a beszélgetést, hogy mégis hogy a picsába tudom kinyomtatni a a kurva jegyemet, ha már egyszer kifizettem, hogy kapnál szívrohamot az anyád temetésén. Erre a dugáshiányos közli, hogy amennyiben a számla adatokat nem a fizetés előtt töltöm ki, akkor nincs lehetőség a nyomtatásra. A miértre nem kaptam értelmes választ, sőt semmilyent. Vegyem át a pályaudvaron egy automatából. Na ezen a pontom basztam rá a telefont.

Ilyen előzmények után érkeztem meg a vasútállomásra. Pontosabban annak a túloldalára, ahonnan úgy juthatsz el a peronokhoz, hogy fel kell mászni annyi lépcsőn, ami a világon nincs, átmenni az út fölötti felüljárón, majd a másik végén lemenni. Két lejárat van, szintén kurva sok lépcsővel, de az természetesen sehol nincs kiírva, hogy melyik vonat honnan indul. Lementem a másodikon, mert ott volt a jegypénztár, benne Arankával. Mondom neki, te Aranka, az online vett jegyemet szeretném papír formátumúvá konvertálni valahogy. Fogalma nem volt, hogy ezt hol, hogyan, de azt atom biztosan meg tudta mondani, hogy ő nem tud segíteni. Ekkor volt öt perc a vonatomig. Megláttam egy automatát a sínek mellett, jó messzire, na mondom ez lesz az. Odarohanok a kurva nehéz táskámmal, ekkor látom, hogy két tanácstalan szerelő nyakig benne a gépezetben. Mondják nem megyen. Akkor most mégis mit csináljak, kérdeztem, négy perccel a vonatom érkezése előtt. Hát, mondják, ez még legalább negyed óra meló, a másik peronon van egy másik automata, próbáljam meg azt. Vissza, fel a lépcsőn, át a felüljárón, le a lépcsőn, még 200 méter a másik rohadék jegykiadóig. Az meg csak helyben fizetett jegyet ad ki, online vásároltat nem. Mivel légvonalban mindössze 8 méterre kerültem a szakiktól, ezért átüvöltöttem, hogy most mi van? Válasz: azt a típust mi nem ismerjük, nekünk csak erre van képesítésünk, amit most szerelünk, de ha gondolja jöjjön vissza, mert időközben megjavult. Azt ezt követő összetett mondatomat most nem idézném. Vissza a lépcsőn, át a felüljárón, le a lépcsőn, oda a csodálatos módon meggyógyult masinához. Ekkor már csak két percem volt, de összehoztam. Kezemben az elsőosztályú jegyemmel, gondoltam, most jön két óra relaxálás, wifivel, plüss ülésekkel, ami jár. Hát a first class nem pont az volt, amit elképzeltem. Kezdjük azzal, hogy először is a legalább húsz éves, undorítóan mocskos és gusztustalan bordó plüss székről le kellett söpörnöm a rántott csirke maradványokat, hogy egyáltalán le tudjak ülni. Mivel nagy rutinom van utasok által hátrahagyott disznóól gyors és hatékony eltüntetésében, ezért hamar megvoltam vele. Leültem, majd hátra estem, mivel a háttámla el volt törve. Ha nem hátaztam volna ennyit az elmúlt években, talán már nem is élnék. Ja, wifi az nem volt...

Megérkeztem Debrecenbe, ahol hamar eszembe jutott, hogy miért is húztam el onnan nagyon messzire. Szürkébb, unalmasabb, lehangolóbb hely nem sok van. 

Ez a nemzeti dohánybolt dolog is elég elbaszottnak tűnik. A gyerekkori legjobb barátom, aki kijött elém, adott kocsit arra az időre, amíg ott voltam, meg segített mindenben, visszaszokott a cigire. Vasárnap este 7-kor akart venni egy dobozzal. Nem hiszitek el, de egy teljes órán át kerestünk ilyen nemzeti szart, amíg találtunk egyet, ami nyitva is volt. Egy kétszázvalahányezres városban baszod.

Elrendeztem, amit kellett, irány a debreceni reptér, meg a WizzAir. A lilákkal 10 évente egyszer repülök, de azt hiszem a jövőben is tartom ezt a tradíciót. A debreceni reptér is megérne egy misét, a bajuszos security check-es bácsival az élen, aki betűre betartotta a szabályzatot. Mondjuk heti két járatnál megértem, hogy rámennek a biztonságra, meg a terror fenyegetettség is elég magas faluhelyen.

A lényeg, hogy visszaértem anélkül, hogy bárkiben kár esett volna, gondolok itt főleg a jegyautomata szerelőkre első sorban. Ismét meló, bele a hétvégébe, ahogy kell, de komolyan mondom ahogy az első paki boltot megláttam, arra gondoltam, mindenütt jó, de legjobb itthon...