Tizenötödik fejezet. Karácsony.

Először is köszönöm az aggódó érdeklődéseket. Jelentem nem raboltak el a kebab zabáló furcsa népek, csak megint az van, hogy meghalni sincs időm. Annyi minden történt, hogy csak na! De erről majd a következő fejezetben, mert egyrészt hosszú lesz, másrészt karácsony van, vagy mi. Ami ugye azt jelenti, hogy valami kedves sztorit illene írnom. Meg amúgy engem is elkapott az ünnep meghitt hangulata, főleg, hogy ilyenkor dupla tarifával visszük a sok barmot, szóval mostantól én is imádom a karácsonyt. Az eddigiekből talán azt gondolhatjátok, hogy csak idiótákkal és futóbolondokkal van dolgom nap mint nap és rühellem a munkámat, csak a pénz miatt csinálom. Nos, az igazság az, hogy rohadtul élvezem ám én ezt a melót és rengeteg szeretni való utasom is van. Az ünnep alkalmából róluk, a ritka kivételekről szeretnék mesélni, amolyan TV2-ős, szívszorító jelleggel.

-Mrs Wickery. 85 éves és a szó legszorosabb értelmében hölgy. Egy fullos idősotthonban lakik. Valahogy mindig én vittem mindenhova az elmúlt két hónapban. Mindig roppant elegáns, de nem hivalkodó ruhákban nyomja. A lányának van egy exclusive golf klubja (becslésem szerint ér kb. 300 millió fontot a cég) szóval nem gond a havi 5000 (igen ötezer) fontos díj, amit egy ilyen otthonban fizetni kell egy idős ember ellátásáért. Hihetetlen kedves, udvarias, amolyan igazi angol lady, akiket a filmekben látsz. A műsor mindig ugyan az. Amikor felveszem, megkérdezem, hogy előre vagy hátra szeretne-e ülni. Erre a standard válasz: vezetni szeretnék. Imádom! Miután beterelem az anyósülésre elmeséli, hogy mennyire megváltozott a világ. Rengeteg nő is vezet autót. Ő is vezetett sokáig, már abban az időben is, amikor ez még férfi privilégium volt. Aztán jön egy tíz perc arról, hogy ő bizony Churchill rokona és pontosan el is mondja, hogy milyen ágon, meg hogyan. Majd mesél a férjéről, aki nemrég halt meg és a kirándulásról, amit a hatvanadik házassági évfordulójukra szervezett neki, aminek alkalmával újra meglátogatták életük fontos állomásait. Ilyenkor mindig elsírja magát egy kicsit, de csak annyira, amennyire illik, egy ilyen elegáns hölgynek. Majd az utazás további részében se kép se hang. Volt, hogy a saját lányát nem ismerte meg az út végén. Alzheimeres sajnos... Hihetetlen aranyos teremtés, nagyon szeretem őt.

-Mrs Norman. Na, ő egy igazi jelenség. 88 éves és szerintem mind fizikailag, mind szellemileg jobb állapotban van, mint a Facebook ismerőseim nagy része, saját magamat is beleértve. Amikor először találkoztam vele, azzal indított, hogy "de szép ez az ing, és milyen jól áll magán. Megadja a telefonszámát?" Azt tudni kell róla, hogy eredetileg finn származású. 62 éve él Angliában és ápolónő volt, amíg nyugdíjba nem ment. Utálja az angolokat és a mai napig nem bírta megszokni a méltán híres konyhájukat (kb. két kajájuk van, de azokat se tudják elkészíteni rendesen). Amikor ide költözött, akkor három hónapig szó szerint éhezett, mert nem bírta megenni azokat a moslékokat, amiket itt csinálnak. Mindig mesél a gyerekeiről. A fia Hong Kong-ban bróker, a lánya pedig Pekingben tanít angolt kínai gyerekeknek. Ettől függetlenül sokat látogatják egymást, erre találták ki a pénzt, meg a repülőgépeket. Sokat megtudtam tőle a hatvanas-hetvenes évek Angliájáról, tök jó dolgokat mesél mindig. Remélem, jól van és sokáig tudom még hurcolni őt mindenfelé.

-Ismeretlen harmincas fekete fazon, olyan, akit a külsejéből kiindulva első ránézésre be se engedek a kocsimba. Aztán ahogy beülteti a három tündéri kislányát hátra, gyorsan megváltozik a véleményem. Olyan türelmesen és jól bánik velük, ami nagy ritkaság errefelé. Kiderül, hogy elég zűrös fiatal volt, most azonban igazi mintapolgár. Tűzoltóként dolgozik, hétvégén meg szórakozóhelyeken portázik. Gyakorlatilag éjjel nappal dolgozik a gyerekeiért. Emellett rengeteget foglalkozik a kiscsajokkal és mindezt olyan szeretettel, hogy öröm nézni. Hosszabb utunk volt, ami alatt mindhármat kikérdezte az iskolában történtekről. Ez ebben az országban nem hétköznapi, a szülők nagy része magasról tesz rá, hogy mi van a kölykökkel... Közben mi is megbeszéljük a Samsung-iPhone örök kérdéskört. Majd kitesszük a gyerkőcöket és megy tovább valamelyik éjszakai műszakjába. Tisztességes borravalót ad, pedig szívem szerint nem is kértem volna pénzt a kanyarért.

Röviden ennyit mára, nem akarom, hogy sokat netezzetek. Inkább egyetek sok töltött káposztát meg bejglit és igyatok forralt bort, amennyi belétek fér. Elvégre Norbinak és Zacher Gábornak is meg kell élnie valamiből jövőre...

Boldog Karácsonyt!

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Tizennegyedik fejezet. Az élet Angliában (chapter 2) avagy közlekedj ész nélkül.

Legutóbb a lakás, lakhatás témakörben értekeztem, ami után önvizsgálatot tartottam. Ez mégis csak egy taxi blog, vagy mi, szóval illene a témánál maradni. Bár, ha jobban belegondolok gyakorlatilag a kocsimban élek, szóval mégis idevág az előző okoskodásom. 

Az életem jelentős részét négy keréken töltöm, már azon is agyaltam, hogy kérvényezek külön post code-ot a verdára. Na, szóval arra jutottam, hogy kecske-káposzta alapon ma az angliai közlekedésről okosítalak benneteket. Huszonsok-éve vezetek, van a lábamban egy jó másfél millió kilométer, szóval autentikusnak gondolom magam a témában. 

Kezdjük azzal, hogy itt ugye minden másként, főleg fordítva van. Ez annyit tesz, hogy idióták, vasárnapi hobbi sofőrök, nyuggerek, friss jogsisok itt is vannak, csak a másik oldalon, de ne politizáljunk...

A baloldali közlekedés nem egy nagy cucc, két hét alatt hozzászoksz. A baj az, hogy itt nem csak mondjuk, hogy rajtunk kívül mindenki hülye a vezetéshez, hanem így is van. Kezdjük az utakkal. Normál kereszteződések helyett itt körforgalmak vannak, annyi, amennyit el sem tudsz képzelni. Ez addig nem is jelent különösebb gondot, amíg nem találkozol egy olyan "roundabout"-tal, ami négy sávos és hat kijárata van. Az átlag angol eddig el sem tud számolni, nem hogy belőni, hogy hol akar kihajtani. 

Ráadásul ugye itt is jobbkéz-szabály van, ami tovább bonyolítja a dolgot. A világszínvonalú angol oktatás nem terjed ki a jobb és bal oldal közötti különbségekre, ezért konkrétan fingjuk sincs az egészről. Annyira elvannak a saját kis világukban, hogy nem is érdekli őket. Hétköznap dolgoznak, vagy segélyt várnak, a maradék időben meg puboznak, kebabot zabálnak és hánynak. 

A fővárosi és vidéki sofőrök közötti különbségek itt is szembetűnőek. Londonban sokszor még nekem is kapaszkodnom kell, de vidéken úgy vezetnek, mint Taki bácsi a szomszédokból. Az átlag brit, ha le akar kanyarodni, akkor előtte legalább 10 kilométerrel besorol a megfelelő sávba. Ezért amikor sietek (mindig) akkor bevetem a jól bevált pesti stílust. Jobbról-balról előz, lámpa előtt bevág, satufék, ilyenek. Azt ugye tudjuk, hogy a BMW-kbe gyárilag nem szerelnek irányjelzőt, mivel úgyse használják a márkatulajdonosok, de hogy itt a többi autóba se, azt azért nehéz megszokni. Szóval, ha ebben az országban közlekedsz, akkor ne várd, hogy bárki is jelezze a kanyarodási szándékát. Nagyjából az a lényeg, hogy az egyszeri angol úgy gondolja, csak ő közlekedik az adott úton. Mindenki mástól pedig szerinte elvárható, hogy hozzá alkalmazkodjon, kitalálja, mit akar csinálni, merre, mikor és hogyan. 

A sebességkorlátozásokat nagyjából mindenki betartja (a taxisokat leszámítva) mivel csak Londonban több, mint 2000 fixen telepített traffipax van. Ha két villanást látsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem az új Facebook profilképed készült el, hanem lett három hibapontod meg egy bírságod. Ahol nem fotóznak, ott sebesség átlagot mérnek, főleg autópályákon. Piros lámpa négy pont, biztonsági öv három, telefon kézben szintén három. Az elévülés három év/per eset. Kilenc pont után mehetsz a bíróságra, konkrétan vádlottként, tizenkét pont után ugrik a jogsi minimum fél évre. Magyarul, ha az otthon bevált gyakorlatnak megfelelően nyomod neki, mint az állat, a kezedben teló, nem vagy bekötve és olyan piroson csúszol át, amiben van kamera, akkor a jogsidat két perc alatt el tudod veszíteni. Ha mindeközben netán be is vagy állva/piálva akkor lehet, hogy helyben kivégeznek. Mondom, nem szaroznak ezek a britek. 

Viszont a szigorú előírásoknak és az élet minden területén általánosnak mondható szabálykövetésnek köszönhetően nincs is annyi baleset. Ha mégis, akkor azt nagyon komolyan veszik, néha talán túlzottan is. Egy kisebb koccanás miatt képesek több mentőt is hívni és lezárni egy teljes autópályát, akár órákra is. A saját szememmel láttam, hogy egy kb. 80 éves papa defektet kapott a sztrádán. Kivonultak hozzá a rendőrök, és amíg az autómentőt várták (halál komoly) addig az előírásnak megfelelően az út szélén várakozó tatára (autópályán nem maradhatsz a kocsiban, ha lerobbantál, a korlát mögött várakozhatsz csak) egy ilyen melegítő alufólia szerű szart adtak, nehogy kihűljön. Augusztus vége volt, és harminc fok... Néha túllihegik a dolgokat a babevők, de ugye első a biztonság, meg a szabályok betartása a hatóság részéről is... 

Ha autód van, három dolognak feltétlenül érvényesnek kell lennie: műszaki vizsga (MOT, évente kell újítani) útadó (road tax, aminek az érvényességét egy a szélvédődre kiragasztott korong igazolja, a postán lehet venni, vagy online is megrendelheted) és a biztosítás. Ez utóbbi drága, de az alap cucc is fizet lopásra és tűzkárra egyaránt. 

Angliában tök jól lehet közlekedni és jók az utak. Rengeteg autópálya van és mindegyik ingyenes. Autót venni-eladni pedig a világ legegyszerűbb dolga. Az autó tulajdonjogát egy A4-es nyomtatvány igazolja. Ha eladod, akkor ezen van egy rész, amin kitöltöd az új tulaj adatait tartalmazó fejezetet és elküldöd postán a DVLA-nek (amolyan helyi okmányiroda). Ők pedig nagyjából tíz nap múlva postázzák az új gazdának az ő nevére szóló forgalmit. Ennyi, és teljesen ingyenes. Az adásvételről pedig általában két sort szoktak írni, csak a rend kedvéért, akár egy szalvétára, ha az van kéznél. Ha van rajta aláírás, akkor hivatalos... Ha közlekedsz, akkor a kocsikulcson kívül gyakorlatilag semmire nincs szükséged. Semmilyen iratot nem kell magadnál tartani, mivel ha a rendőr megállít, akkor már előtte úgy is lekért mindent infót rólad és a verdáról. És akkor már eleve szarban vagy, mert itt alapos ok nélkül nem állít meg a helyi Kovács II.

Ja és a lényeg, ismét taxi céget váltottam, mivel az előző ugyan zseniális volt, meg elit, meg minden, de túl messze volt nekem. Egy órát vezettem minden nap oda, egyet vissza. Az egy hónapban 50 óra és 2400 kilométer. Találtam egy céget, ami pont húsz percre van a lakásomtól. Viszont pakik üzemeltetik. Az első két nap tapasztalatai után valahogy az az érzésem, hogy ismét sűrűbben fogok jelentkezni, mert nagy csodák vannak ám ennél a brigádnál. Anyway, ahogy a művelt orosz mondja: the next chapter coming soon...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Tizenharmadik fejezet. Az élet Angliában.

Először is ezer bocsika, meg minden, amiért nem jelentkeztem egy ideje. Ennek semmilyen különösebb oka nincs, az történt csupán, hogy dolgoztam, mint az állat, éltem a taxisok szürke hétköznapi életét. Meg a rohadt nagy igazság, hogy semmi említésre méltó nem történt. Az új helyen minden utasom normális, sima hétköznapi fazon. Egyszerűen imádom őket. Udvariasak, tiszták, jó fejek, jattolnak. És ami a legfontosabb: sötétbarna vagy fekete színű csak a cipőm volt az elmúlt egy hónapban, ami a verdában megfordult...

Ezért arra gondoltam, hogy írok kicsit az angliai életről, úgy általában, ismeretterjesztő jelleggel. Legutóbb említettem, hogy víz-gáz szerelés, építkezés, meg úgy alapvetően a lakhatás terén vannak itt nagy csodák, szóval kezdjük talán ezzel.

Lakni valahol ebben az országban szerintem a legfontosabb, a legnehezebb és egyben a legdrágább dolog. Kezdjük az alján. Bérelhetsz szobát, ami viszonylag megfizethető, de ebben az esetben be kell vállalnod, hogy együtt laksz másik 6-8-10-12-18-akárhány emberrel egy pecóban. A lakótársaid lehetnek pakisztániak, bangladesiek, litvánok, lengyelek, románok, bolgárok, afrikaiak, lecsúszott angolok, de ha nincs szerencséd, akár magyarok is.

Egy vécén, egy konyhán, egy fürdőszobán kell osztozni. Mindezt olyan áron, amiért otthon lakóparkban bérelsz egy komplett, bútorozott lakást. Egy single room (kis szoba, hobbitoknak, egyszemélyes ággyal) 300 fonttól indul. A double room, ami kicsit nagyobb és franciaágy van benne, két személynek 450-től. 105 ezer Ft egy embernek, 160 ezer Ft kettőnek, havonta. Szóval, ha azon töröd a fejed, hogy szerencsét próbálsz itt, a kolbászból való kerítés építés területén, akkor ez vár rád az elején. Az ilyen magyaroklondonban.com-féle cuccokat meg nagy ívben kerüld el. Ez ugye a Kasza Tibi-féle lehúzós brigád. Ígérnek fűt, fát, lakást, melót, szüzeket, mindent, aztán amikor ideérsz, akkor azzal szembesülsz, hogy beraknak 10 másik, jellemzően sutyerák magyar közé egy házba, ahol jobb esetben lesz egy sokat látott matracod. A biztonság kedvéért a szoba árát két hétre előre elkérik, csak hogy legyen időd a Big Ben-t, a Buckingham Palace-t, az őrségváltást, a London Eye-t, a Piccadilly Circus-t meg a többi faszságot megnézni.

Plusz fizetned kell úgynevezett key depositot (asszem 100 font) aminek a lényege, hogy ha elhagyod a kulcsot, akkor az fedezi a zárcserét. Nagy trükk, mert azokon a lakásokon, amiket amúgy ők is pakiktól és indiaiaktól bérelnek (jellemzően London legszarabb részein és aztán kiadnak tovább) sokszor zár sincs, ha meg van, akkor cserélték utoljára, amikor még Winston Churchill-nek hívták a miniszterelnököt. Meg amúgy is, egy házban, ahol 18-an laknak biztos van egy példány a legegyszerűbb cilinder zárat nyitó okosságból, amit némi apróért bárhol lemásoltathatsz... A tuti melókról, amiket ők hirdetnek, meg annyit, hogy jobb esetben megkapod három munkaerő közvetítő ügynökség nevét, (amiket te is ki tudsz guglizni) aztán mehetsz isten hírével. Ez az ő "szolgáltatásuk". Nincs ezzel semmi baj, hiszen amíg van elég tirpák, aki beszopja, addig jól pörög a biznisz, erről szól az üzleti élet. Meg a Corvette is sokat zabál, szóval megértem. Kár, hogy nem én csináltam meg...

A lényeg, amíg nincs állandó, szerződéses munkád, addig esélyed sincs másra.

Ha önálló lakást akarsz, na az nagy challange! Itt nem úgy van, hogy keresel valamit, megtetszik, kiveszed, kifizeted és költözöl. Le se szarják, hogy mennyi pénzed van, csak az érdekli őket, hogy van-e állandó munkád, szerződéssel. Ha nincs, akkor az se hatja meg őket, ha kifizeted fél évre előre. Tapasztalatból beszélek, egy ilyen ajánlatom után engem körberöhögtek.

Ez az ország a lehetőségek tárháza, ezen a ponton rögtön kettő közül választhatsz. Ügynökségen keresztül bérelsz, vagy magánszemélytől. Ha ügynökségtől bérelsz, akkor is többnyire magánszemély a tulaj, aki megbízott egy céget a bérbeadással. Viszont ebben az esetben mindent az agency intéz, a tulajjal nem is találkozol soha. Ilyenkor mielőtt kiadnák neked az ingatlant át kell esned egy úgynevezett "tenant check"-en. Ez egy mindenre kiterjedő vizsgálat, ahol leellenőrzik a múltadat, öt évre visszamenőleg, a hitelképességedet, az aranyeredet, amit csak el tudsz képzelni. Ha csak egyszer is megcsúsztál a múltban egy számla befizetésével, vagy ne adj isten a bankszámlád valaha is mínuszba került, akkor esélyed sincs. Természetesen ennek ára van, amit te fizetsz. Az ügynökségek pofátlansági szinttől függően 100-150 fontot is elkérnek ezért, per fő. Ha nem felelsz meg, akkor buktad a zsét. Mindezt félévente felülvizsgálják, természetesen újabb 150 font/fő akciós áron. Amúgy, ha van egy kis eszed, akkor az egészet online is meg tudod csinálni, saját magadnak. Kb. öt perc kitölteni az adatlapot, és így csak 23 font...

A másik opció, hogy magánszemélytől bérelsz, többnyire feketén. Ebben az esetben főleg indiaiakkal meg pakikkal fogsz tárgyalni, akik olyan angolt beszélnek, amit szerintem még ők se értenek néha. Elsőre egyszerűbbnek tűnik ez a verzió, de ha gond van (márpedig abban biztos lehetsz, hogy lesz) akkor semmi sem véd meg attól, hogy fűtetlen, csótányoktól hemzsegő, curry szagú koszfészkekben, hideg vízben tusolj minden reggel (vagy este, ez opcionális) és ráadásul egyik napról a másikra ki is tehetnek, ha mindez nem tetszik.

Van egy harmadik lehetőség, ez elég ritka, de nem lehetetlen. Találni kell egy olyan land lord-ot, vagy land lady-t (itt így hívják a főbérlőt) aki tagja a "National Landlords Association" nevű szervezetnek. Ebben az esetben is át kell menned a tenant check-en, de ilyenkor a tulajjal vagy közvetlen kapcsolatban, az előbb említett szervezet hivatalos szerződésével tudsz bérelni lakást vagy házat. Én ebben a konstrukcióban vagyok és jól működik. A tulaj házaspár az első szóra ugrik, ha van valami gond bármivel. Ezen felül rohadt jó fejek. Csak egy példa: a kertünkben van rebarbara. Mi nem sokat használunk belőle, (én konkrétan az egész növényt nem is igazán értem, mivel nem lehet hozzá se koviubit, se hagymát enni) szóval amikor egyszer itt voltak valami csapot szerelni, mondtuk, hogy vigyenek amennyit akarnak. Másnap, mikor mentem haza, az ajtó előtt várt egy doboz. Benne egy rebarbara torta. Rajta egy cetli, sok szeretettel, meg minden. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy ők angolok...

A főbb lakás típusok, árakkal:

-Studio flat: olyan, mint egy garzon, csak kisebb. Jellemzően szar helyen. A konyha és a szoba egy légtérben van. 500 font+rezsitől indul (a rezsiben itt a szokásos dolgok mellett mindig benne van a "council tax" is, ami a helyi ingatlan adó, 100-150 font havonta)

-Maisonette: kis, földszinti lakás, egy hálószobával, kerttel. Az induló ár 600 font körül van, plusz rezsi. 

-One bedroom flat: egy hálószobás lakás, kert nélkül. 600-800-ig vannak általában, plusz rezsi.

-Two bedroom: 700-900-ig, plusz rezsi.

-Three bedroom: 950-1200-ig, plusz rezsi.

Innen felfelé határ a csillagos ég.

Minden esetben le kell tenned másfél hónap depositot (kaució) és egy havi bérleti díjat. Az összes közüzemi számla a nevedre kerül, a te felelősséged a továbbiakban. Viszont, ha fizetsz council tax-ot, akkor jogosulttá válsz szavazni a helyi önkormányzati választáson. Ne tudd meg mikkel kampányolnak az itteni politikusok. Nálunk például az volt az ígéret, hogy lecserélik a közvilágítást, energia takarékosra, meg modernre. Aztán, amikor megválasztották a csávót, nem csak beült az Audiba, hanem küldött levelet, hogy ekkor, meg akkor tervezik a műveletet, ilyen meg olyan formában. Térképpel, mindennel. Először kijelölték krétával a tervezett csere helyét, azt úgy hagyták egy hónapig. Hogy, ha esetleg nem tetszik, vagy máshova képzelem el azt a kurva villanyoszlopot, akkor jelezhessem az észrevételeimet feléjük. Nem akarlak untatni benneteket, a lényeg, hogy mit ad isten, lecserélték a közvilágítást. Nem volt hosszabb fél évnél az egész...

Azóta mondjuk pont a pofámba világit a hálószobában az új, modern izzó, de nem bánom, én szavaztam rá, az én emberem.

Legközelebb is rá voksolok, az hótziher...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Tizenkettedik fejezet. A nagy vihar.

Azt tudni kell, hogy amikor az angolok megkérdezik (és naponta legalább tízen meg is szokták) hogy miért választottam Angliát, mindig azzal hülyítem őket, hogy három indokom is van. A szép lányok (én itt igazán jó csajt még nem láttam, pedig mozgok a londoni éjszakában rendesen) a kaja (gondolom nem kell bővebben kifejtenem) na meg az időjárás. Ez utóbbit viszont tényleg szeretem. Soha nincs se túl meleg, se túl hideg. Az év nagy részében stabil 20 fok van, ami nekem ideális. Az "Angliában mindig esik" dolgot pedig főleg azok mondják, akik soha nem voltak itt huzamosabb ideig. Ez egyszerűen nem igaz. Annyira nem, hogy én speciel úgy várom az esőt, mint a megváltót, mert ilyenkor jobban megy a bolt értelemszerűen.

Na a lényeg, hogy hétfőn hajnalban vihar volt, tény, hogy nem kicsi. Előtte már napokkal erre figyelmeztetett, (inkább riogatott) az összes tv, rádió, újság, stb. Mindenki erről beszélt, az összes utasom már szombat éjszaka arról érdeklődött, hogy felkészültem-e az erős szélre, ami főleg "szépkorú" kuncsaftjaim szerint veszélyes lehet autópályán. Egyem meg a szíveteket, egy két tonnás vasban ülök, (meg én is száz kiló vagyok) szóval szél legyen a talpán, ami felborít. Ha meg igen, akkor annyit fizet a biztosító, hogy új verdát veszek belőle... Azt tudni kell, hogy itt rohadt drága az insurance, taxisként meg főleg (egy normál használatban lévő autóhoz képest négyszeres lóvé) de ha valami történik, akkor fizetnek is minden szarra, mint a katonatiszt. Ha például hátulról harminccal beléd megy valaki, úgy, hogy az autóban semmilyen kár nem keletkezik, de te azt mondod, hogy fáj a nyakad meg a fejed és ezt a panaszodat egyszer kétszer a háziorvosoddal is megosztod, akkor simán kaszálhatsz 3000 fontot. Az egy milla konkrétan. Van pár kollégám, akik ebben a konstrukcióban cserélik a kocsijukat...

Elkanyarodtunk kicsit, szóval volt ez a vihar. Erős, 150 km/h-s szél, meg eső. Ezt ők úgy fogták fel, mint a világvégét. Százezer háztartás maradt áram nélkül, ami tényleg elég szörnyű, de ha ismeritek az itteni villany és víz-gáz szerelési technikákat, akkor inkább azon csodálkoztok, hogy egyáltalán eddig is működtek valahogy a csapok, a fűtés meg a konnektorok. Erről majd egyszer, egy külön fejezetben írok, mert nagy csodák vannak a ködös albionban ezen a téren (mondjuk köd sincs soha, szóval ez is egy újabb sztereotípia).

Na és akkor jött a média...

Természetesen volt szívszorongató rész gazdagon a híradásokban, mivel sajnos hárman meghaltak. Az egyik, egy 14 éves srác, akit elsodort valami víz. A dolog szépséghibája, hogy két nappal a "vihar" előtt, de nyilván a BBC munkatársait is a TV2 és az RTL KLUB budapesti szerkesztőségeiben képezik ki és ezért ilyen apróságokon nem akadnak fenn, ha nézettségre váltható emberhalálról van szó. A második, egy 17 éves lány, aki egy lakókocsiban aludt a viharban, egy nagy kikorhadt fa alatt, ami rádőlt. Érted! Arról beszél mindenki egy hete, hogy jön a "big storm" és ő egy műanyagból készült caravan-ban tölti az éjszakát, egy kurva nagy, szétrohadt fa alatt. Lehet, hogy most egy érzéketlen bunkónak fogtok tartani, de szerintem ez is azt példázza, hogy működik a természetes szelekció... A harmadik áldozatnak pedig a Peugeot-jára dőlt rá egy fa, szintén. Ezen nincs mit szépíteni, nem tartotta be a három f-es, örök érvényű autóvásárlási szabályt. Fiat, Ford, francia: SOHA!

Mondjuk nekem is Fordom van (sőt, Fordjaim, rögtön kettő), de tudjuk be annak, hogy mindig is szerettem veszélyesen élni.

Az egész balhét úgy adta elő a bulvár, mintha a thaiföldi cunami kereszteződött volna a fukusimai földrengéssel. Már vasárnap bejelentették, hogy hétfő reggel nem járnak a vonatok és a metrók, valamint töröltek egy halom repülőjáratot. Na ilyenkor mi marad?

A TAXI!

Eleinte tökre úgy éreztem magam, mintha a halál zsoldosa lennék, de ahogy gyűltek a húsz fontosok a tárcámban csak egy dolog járt a fejemben: ilyen vihart még, százat, ezret!

A vicc az egészben, hogy az egész légörvény, vagy mi a kiadottól eltérően váratlanul elkanyarodott Hollandia felé. Szívjanak ők, az úgyis nagyon megy nekik.

De minek is tépem itt a klaviatúrát, mivel a sztori lényegét egy Shakespeare nevű csávó már több száz évvel ezelőtt tök jól megírta. A címe: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT.

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Tizenegyedik fejezet. My name is Jason.

Ma rövid leszek, de olyan sztorim van, hogy el kell mesélnem. Délután háromkor kapok egy sulis melót (school run), valamilyen secondary school. A régi helyemre kellett mennem,  a gettóba, de a célállomás a helyi Rózsadombon van. Azt tudni kell, hogy itt még arra is lusták a szülők, hogy a kölykeiket kocsival elvigyék az iskolába meg haza, ami kurva jó, mert nekünk sok melót ad. Amikor megkaptam a címet, már sejtettem, hogy nem egy egyszerű kanyar lesz, mivel az adott intézmény főleg speciális odafigyelést igénylő nebulókra specializálódott.

Oktató jelleggel itt jegyezném meg, hogy a beállva-bebaszva szex jó móka, de lehetnek nem várt következményei...

A meló eleve előre a helyi önkormányzat által fizetett cucc, ami két okból szar. Egyrészt nincs jatt, másrészt adózni kell utána...

Ott kezdődik, hogy már a suliból is csak úgy engedik ki a jövő nemzedéket, hogy előtte ellenőriznek mindent. Tanuló neve, ki viszi haza, stb.

A lényeg: beül két 14-15 éves forma kamasz srác, akik ránézésre sem százasok és azonnal elkezdenek verekedni a hátsó ülésen. Majd abba is hagyják a performance-ot, mivel sokkal jobb is van a tarsolyukban, amivel szívathatnak.

De előtte megkérdezik, hogy mi a nevem. Mondom Imre. Na ezzel a névvel itt szoktak gondjaim adódni, mivel Magyarországon kívül nem nagyon használja senki (én is utálom, mint a modern tánczenét) és még azok számára is értelmezhetetlen, akik átviszik (az itt átlagosnak mondható) negyvenes intelligencia hányadost, nem hogy két sérültnek. Na szóval, elneveztek Jason-nek, az egyszerűség kedvéért. Nem volt kedvem vitatkozni, meg jó pénzért akár Jason is vagyok bármikor.

Miután megvolt az új nevem, mindenki boldog volt, elindult a show.

Elkezdtek halál profi szinten Call of duty-t játszani. Fejben! Elsőre azt hittem, hogy megint túladagoltam a paradicsomos babot a tradicionális angol reggelimben és ennek következtében ez egy rossz álom csupán, de nem az volt. Tökéletesen utánoztak minden hangot, ami az eredeti játékban van, egyedi, személyre szabott küldetéseket találtak ki és azokat végre is hajtották. Volt lövöldözés, halál, mission complete, minden, ami kell. Többször meghaltak, felszámolták Afganisztánt (nem értem, hogy miért nem Pakisztánt, de mindegy). Beszarás volt. Fél óra volt az út, addig nyomatták. Majd mielőtt kiszálltak, korrekt módon elmentették a szintet, (gondolom innen folytatják legközelebb, mondták is külföldiül: "to be continued")

Láttam már sok mindent, de most köpni nyelni nem tudtam, viszont jól szórakoztam a helyi council pénzén.

Aranyosak voltak, mert miután kiszálltak még öt percig integettek meg mondták, hogy szia Jason, találkozunk legközelebb.

Ja, most így utólag visszagondolva szerintem két extra fegyvert elfelejtettek felvenni a játék során. Meg is nézem holnap a hátsó ülésen, hátha...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.



Tizedik fejezet. Baljós árnyak.



Legutóbb említettem, hogy céget és környéket váltottam. Az első pár napban ment is minden szépen, már lassan kezdtem azt hinni, hogy megfogtam az isten lábát. De időközben rá kellett jönnöm, hogy ismét nem én nyertem a lottó ötöst...

Az új helyen csupa normális utasom van, de itt meg az office a köcsög. Azt tudni kell, hogy a fehér, hetente zuhanyzó, jó kocsival rendelkező taxist Londonban tárt karokkal várja mindegyik minicab company. Még jó, belőlünk élnek. Ha új céghez kerülsz, akkor jön a szakmai szakzsargonban csak "Honeymoon‎"-nak hívott beetetési időszak. Ilyenkor kapod a rengeteg reptéri fuvart, a jó melókat, hogy azt gondold itt rommá keresheted magad. Természetesen a bevált receptet követve itt is ez volt. Ez az időszak általában eltart egy-két hétig, de itt csak két nap volt a "mézeshetek". Aztán elkezdtek szopatni, mint egy rossz házasságban. Indult azzal, hogy péntek este kaptam egy olyan címet, amit két utca lezárása miatt egyszerűen nem lehet megközelíteni, csak helikopterrel. Ilyenkor az a szokás, hogy hívom a controllert (itt ez a diszpécser titulusa) és megmondom neki, hogy küldjön valami bennszülöttet, mert én ezt feladom. Meg a szerencsétlen utas se várjon feleslegesen. Telefon nem kapcsolható. Fasza. Ja, ennél a cégnél egyfolytában hívogatjuk egymást, ha kell, ha nem, csak azt nem mondjuk, hogy te tedd le előbb, nem te, én is szeretlek, én jobban... Be is szereztem egy bluetooth headset-et, amivel nagyjából úgy nézek ki, mint egy Zepter ügynök, csak a barna műbőr diplomata táska hiányzik a szettből, (szigorúan számzáras kivitelben).



Na a lényeg, kb. 20 perc múlva hív a paraszt, hogy mi van, mert az ügyfél ott vár. Mindezt minősíthetetlen hangnemben. Mondom neki, easy tiger öcsém, én hívtalak, de ki volt kapcsolva a nyomorult Nokia-d. Erre a gyökér, hogy az mindegy, meg ez amúgy is nonszensz és rámbaszta a telefont. Majd másodpercekkel később azt látom, hogy távolról kikapcsolja a pda-mat, magyarul letiltott a munkákról. Aznap fizettem rentet, azaz a heti díjat azért, hogy címeket kapjak. Open shift-ben dolgozok, többet fizetek, de ezért cserébe akkor és annyit vagyok, amikor és amennyit akarok. Konkrétan, ha nekem az a hobbim, hogy taxizok és naponta öt percre kapcsolok be, akkor sincs senkinek semmi köze hozzá. Erre letilt a majom. Kissé felhúztam magam és erős felindulásból padlógázzal az irodához hajtottam, a bejárati ajtó előtt nyomtam egy satut és beromboltam. Megjegyzés: ez itt annyira nem bevett gyakorlat, a legtöbben ilyenkor behúzzák fülüket-farkukat, hazamennek és másnap, mintha mi sem történt volna folytatják a melót. Mivel én a hajógyárin szocializálódtam, ezért velem nem volt szerencséje a csírabúvárnak. Mondom neki, hogy te tényleg kinyomtad a kütyümet? Mondja ja. Erre én: ok, akkor itt most befejeztük az együttműködést, de arról jó ha tudsz, hogy holnap az első dolgom lesz a sztorit elmesélni a TFL-nek (Transport For London, ez a felügyeleti szervünk) és a Citizen Advice Bureau-nak (ez amolyan érdekképviselet, akikhez minden téged ért sérelem miatt fordulhatsz). Ez hatott, azonnal visszakapcsolta a cuccomat és onnantól kezdve dobta a jobbnál jobb melókat egészen hajnalig. Másnap egy reptéri pick up-ra ébredtem... Így kell ezt, gondoltam, de az is biztos, hogy nem én lettem a kedvenc és itt sem leszek a hónap dolgozója egyhamar.

Na így mentem neki a szombat éjszakának. Túl sok minden nem történt, mivel gazdagéknál a részegek is visszafogottak, de volt két sztori, amit inkább kihagytam volna.



-Hajnal kettő, egy úgynevezett "Conservative Club"-ból  viszek haza két szalonspicces, de amúgy jó arc párt. Az ilyen klubok arról szólnak, hogy hetente összejönnek a "nagyangolok" és szidják az uniót meg a bevándorlókat és közben bebasznak. Nagyon. A lényeg, hogy gps-re itták magukat és mutatták a "quicker way"-t. Ebből lett a baj. A faszi a főút kellős közepén elüvölti magát, hogy itt jobbra. Én idióta meg fordultam is le az utasításnak megfelelően. A piros lámpánál, ahogy kell. Mögöttem egy civil autó volt, aki szintén lefordult, de neki volt mindenféle villogója is, meg rendőrigazolványa... Gondolatban be is írtam magamnak a három hibapontot, mivel az akasztás után ez a következő szint a büntetési skálán ilyen aljas bűncselekmény esetében ebben az országban. A rendőri basztatás Angliában is pont úgy indul, mint az óhazában. A warm up: jó estét kívánok, tudja-e hogy miért állítottam meg? Majd miután köpni, nyelni nem tudtam rögtön feltette a következő kvízkérdést: tudok-e bármilyen elfogadható indokot mondani azzal kapcsolatban, hogy átmentem a piroson. Mondtam én mindent, ami eszembe jutott, de a lényegi tartalma kb. annyi volt, mint egy parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásának. Semmi az égvilágon.

Ritkán van mázlim az utóbbi pár évben, de most az volt. Az utasaim (amíg élek hálás leszek érte) elkezdték győzködni a helyi sünt, hogy ne büntessen már meg, mert az egész az ő hibájuk, mivel ők mondták, hogy most azonnal forduljak le itt. Meg persze én is megígértem mindent ott helyben, a szüzességi fogadalmat is beleértve. Megértő volt a faszi, elengedett egy szóbeli figyelmeztetéssel. Gondoltam ennél nagyobb gáz nem lehet aznap éjszaka. Nem a lófaszt!



-Reggel négykor kapok egy melót. Egy áruház parkolójába, ami órák óta zárva van. Ilyen helyekre sokszor kérnek kocsit hajnalban a megfáradt partiarcok, mivel könnyű megtalálni. Az utas neve: Caroline. Megérkezek, közel s távol csak két atom kész picsa. Kérdezem a normálisabbnak kinézőt, hogy ő e Caroline? Mondja, ja. Aztán bemond egy címet, ami teljesen más, mint amit a diszpécsernek megadott. Ezen ilyenkor nem szokás fennakadni, szóval elindulunk. Alig megyünk kétszáz métert, hív az office, hogy nem jó utast vettem fel, tegyem ki őket azonnal és menjek vissza a valódi Caroline-ért. Megálltam és közöltem velük, hogy szálljanak ki, mert nem ők az utasaim és ezt ők is tudják. Erre elkezdenek hisztizni, üvöltözni, nem tehetem ki őket az éjszakában a semmi kellős közepén, miegymás. Mondom, ok, hívd fel a központot, rendezd le velük. Az controller ismét jó fej volt, amikor az utas hívta, azonnal nyálasra vette és megkért, hogy ha már így alakult, akkor vigyem el a két csajt, és a valódi kuncsaftért majd küld valaki mást. Kiraktuk a részegebbiket majd a másik, a mű Caroline egy pubhoz vitette magát, a halál faszára, ami már be volt zárva. Csak a személyzet volt bent. Azt mondja, beugrik a barátjához, aki itt rendész és összevesztek az éjszaka, de kér tőle pénzt. Én naiv, mondom, no problem. Eltelt 10 perc, majd húsz, kezdtem aggódni. Gondoltam bemegyek és rákérdezek, hogy mégis mi van. Az összes ajtó zárva, de látom, az ablakon keresztül, hogy a rohadék ül egy asztalnál és beszélget egy portás formájú csávóval. Elkezdtem dörömbölni minden nyílászárón, amit találtam, hátha történik valami. Sejtettem, hogy ebből még baj is lehet, de miután tizenhat órája dolgoztam, nem nagyon érdekeltek a következmények. Add meg a lóvémat, addig nem megyek innen. Kissé elborultam... Erre kijön a portás gyerek segédje (gondolom az lehetett, mert még erősen növésben volt, vasággyal együtt nyomhatott vagy hatvan kilót) és elkezd erősködni. Felpakolt kézzel elindul felém a nyomorult. Mondom neki, nem akarok a lelkedbe gázolni, de tényleg átgondoltad ezt az egészet? Erre azt mondja, hogy verekedjünk. Nem tudtam mi hiányzott még ma, de ez semmiképpen. Rögtön levágtam, hogy itt az "úgy megverlek, hogy anyád se ismer rád" dumával nem megyek semmire, ezért egy dolgot tehettem. Látványosan elraktam a telefonomat meg a kocsikulcsot a zsebembe és szép lassan elkezdtem feltűrni az igencsak elegáns ingem ujját. Erre Bruce Lee visszament a pubba... De a haverjai már készülődtek a reggeli edzésre, szóval okosan döntöttem, hagytam a picsába az egészet és eljöttem. Benyeltem a 25 font veszteséget. 



Hiányzik a gettó. Ott legalább minden egyértelműen fekete...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Kilencedik fejezet: a nagy váltás.

Egy ideje nem jelentkeztem, mert rohadt "busy" voltam. Ez az első szó, amit itt megtanulsz, csak mondom. Kezdődött azzal, hogy megállt alattam a gép. Az éjszaka kellős közepén, az autópályán. Mivel volt már pár autóm az elmúlt húsz évben, mindegyikre a gatyámat ráköltöttem, ezért rögtön elkezdtek visszafelé pörögni a dollárjelek a szememben. Szerencsére, csak a gázolajszűrőt kellett cserélni, megúsztam 60 fontból. Meg ráment fél napom, de nem érdekel, mivel ismét megy ez a fostalicska, újra dübörög a gyökér-transzport biznisz. Lenyomtam egy hosszú hétvégét (csütörtök 10 óra, péntek 11, szombat 18 és vasárnap 8). Volt baj gazdagon.

-Vasárnap hajnal fél négy, Dél-London szórakozóhelyekkel teletűzdelt negyede. Ez nem más, mint kocsmák egymás hegyén, hátán. Megjegyzés: a bulizást ne úgy képzeljétek el, mint otthon. Itt nem diszkók vannak, hanem pubok, ahol lehet inni és szól valami zene. Általában Heart FM slágerek (ez a helyi Class FM, csak annál is bénább). A menetrend roppant egyszerű, még az angolok számára is követhető: otthon alapozol (iszol), felveszed a csillogós ruhádat, elutazol (remélhetőleg taxival) az egyik ilyen helyre, ott tovább iszol. Ha már az elvárásoknak megfelelően varacskos disznóra vágtad magad veszel egy kebabot (annyi hagymával, amennyit Makón se láttak még) ismét rendelsz egy cab-et és hazamész hányni meg aludni. Mindezt megismétled minden pénteken és szombaton.

Tudnak élni, az egyszer biztos.

Na, a lényeg: ide jövök valami Steve-ért. A KFC-t adta meg címnek a gyökér, amivel az a baj, hogy ebben az időpontban ott legalább ötszáz itteni ifjú alkoholista próbálja csípős csirkeszárnyakkal közömbösíteni a Rihanna slágerek hallgatása közben elfogyasztott koktélokat. Még meg se állok, amikor egy "atomkész" amúgy vállalható külsejű csaj, (olyan készre vágva, amilyet anno a Home-ban sem láttam) szó szerint feltépi a hátsó ajtót és befekszik a kocsiba. Annyit mond, hogy menne haza. Ennyi. Elkezdtem latolgatni az esélyeket. Egy: már a szülei is ilyen kretének voltak és fiú nevet adtak neki, kettő: nem ő az én emberem. Mielőtt belebonyolódhattam volna a rejtélybe megjelent a valódi Steve is a haverjával. Ők is beültek (mondjuk jogosan, ők rendeltek ide). Már négyen voltunk. A picsa nem akarta megérteni, hogy ez nem az ő taxija. Előkerültek a barátnői is, akik vágták a szitut, ezért először megpróbálták szép szóval (nyilván esélyük sem volt) majd erőszakkal rávenni, hogy szálljon ki. Ez úgy nézett ki, hogy a két girlfriend a kezeinél fogva próbálta kirángatni, miközben Steve barátunk hátulról tolta. Nem volt ötven kiló a gádzsi, de meg se mozdult. Ő megy haza, ennyi. Az időközben felvett, a budapesti éjszakában jól begyakorolt agresszív arckifejezésemből megsejthették, hogy kezdem unni a dolgot, meg tilosban is parkoltam már tíz perce, ezért okos döntést hoztak. A két srác bevállalta, hogy jöhet velünk a csaj, őt is hazavisszük, fizetik is, meg minden, csak menjünk. Szerencsére közel lakott a nyomorult, kitettük valahogy. Egy olyan háznál, aminek az értéke, ismerve az itteni ingatlanárakat kb. három millió font (közel egy milliárd forint) és még azt se mondta, hogy "fuck off". Megoldottuk, túl vagyunk rajta. A csajról amúgy az egyszeri székely dumája jutott eszembe, aki először látott zsiráfot az állatkertben: szép, szép, de otthonra nem kellene...

Ezután volt négy lyukra futásom (kamu cím) meg egy faszi, aki miután megérkeztünk közölte, hogy nincs nála cash, de mindjárt hozza. Azóta nem láttam... Ekkor már agyaltam, hogy lépni kellene a környékről.

Aztán hétfő reggel mentem be a dzsindzsásba ismét és félúton megvilágosultam. Megálltam az első kútnál és felhívtam egy másik céget (London egyik legelegánsabb részén vannak), hogy mennék hozzájuk dolgozni. Ahogy a szerencsejátékosok szokták mondani: ha egyszer bejön, már megérte. Bejött! A tulaj vette fel és annyit mondott: mikor tudsz kezdeni? Mondtam, hogy most. Ennyi volt a váltás. Az új cégnél az első utasom egy bankár volt, aki golfozni ment, majd kaptam három repteret. Az első napon. Azóta csak illatos, kulturált, fehér ember ült a vadiúj gázolaj szűrővel tuningolt taximban.

Szóval ezért van az, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Egyrészt kiszabadultam a gettóból, csak elegáns, normális kuncsaftjaim vannak, dől a lé. Másrészt viszont mi az istenről fogok ezután blogolni? Már csak abban bízok, hogy a szombat éjszaka itt is tartogat meglepetéseket....

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Nyolcadik fejezet, avagy az alacsony kerítés témája.

Ma mindössze két utasomról írnék, bár ők elég megrázkódtatás voltak egy egész évre. 

-Péntek reggel kilenc óra. Valami pubnál kell felvennem valakit. A pubos meló olyan, mint a Kinder tojás. Soha nem tudod előre mi van benne, de a vége mindig ugyan az: már megvolt, vagy nem tetszik.

Feka, súlyos arc, kb. ötven éves és takony részeg. Nagyjából úgy néz ki, mint aki egy Grandmaster Flash videoklipből lépett elő, a nyolcvanas évekből. Irgalmatlan mennyiségű fuksz, elegáns, valaha vasalt nadrág, csicsás ing, szőrmegalléros kabát, hozzá színben illő szőrme sapka, úgynevezett "repper kucsma". Ok, a réteges öltözködés itt alap, ezt adom, mivel az időjárás kissé szeszélyes, de  ragyogó napsütésben, huszonhat fokban az emberünk által viselt göncök kissé eltúlzottnak tűnnek... Az orrszőrén fehér színű anyagmaradványok, korrekt zöldszag járja körül és a kezében egy bontatlan sör. Mindegy, ez van, kell nekem ilyen elbaszott fazonokat pesztrálnom egész nap. Az én bajom. Még be se szállt, már mondja, hogy késésben van, az asszony meg fogja ölni ezért. Valamint ma van az anyja hetvenhetedik születésnapja, szóval szarban van. Mondom neki, hát haver, ha ma itt benned kár keletkezik, és ezt rám akarod kenni, azt azért gondold át. Elég sok CSI-t, meg Dr Csontot nézek. Meg amúgy péntek reggel kilenc van, vágod? Elviszem, fizet (kb. tíz perc alatt kivette a megmaradt húsz fontosát a tárcájából). Remélem, azért nem ásta el a családja, mert alapvetően jó forma. 
 
-Háry János reinkarnálódott és itt él Angliában. A csávót a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy hihetetlen. Komolyan mondom, még most is azt gondolom, hogy ez nem történt meg velem, csak egy szürreális álom volt. Pedig de! Hiába, a legnagyobb baromságokat maga az élet produkálja, ha kéred, ha nem. 

Szóval, kezdjük az elején. Még mielőtt beül a fazon a verdába, telefonon beszélünk. Kérdezi, hogy hallottam-e egy nagy üvöltést, mert pont most ütötte le a főbérlőjét. Na, gondoltam fasza, jól indul. Aztán megérkezik, beül. Izzad, mint egy példás Sunday Cooling-os. Rögtön kiderül az ok is. Az inge alatt egy komplett Superman jelmez van. Az a testre feszülős, műanyag fajta. Persze mint mindennek, ennek is oka van. Egy haverjához költözik, London leggázosabb környékére és a span öt éves gyerekét akarja meglepni. Éjfélkor... Na mindegy, ez nem kiugróan deviáns viselkedés itt, nem is foglalkoztam vele. Ahogy Pelikán elvtárs mondta Bacsó Péter, A Tanú című örök klasszikusában: akkor még nem sejtettem... 

Gyakran megesik, hogy egy hosszabb út során az ügyfelek elmesélik az életüket. Ez egy hosszú út volt, talán a leghosszabb egész életemben. Nem mondanám, hogy mindenre szó szerit emlékszem, ezért kivonatolom a lényeget.

Tizenkét éves koráig kórházban volt, többször meghalt, de túlélte. Aztán egy nagy ugrás következik a CV-ben. Hivatásos katona lett. Mélységi felderítő, ejtőernyős deszantos, kutató búvár, kommandós, bombakereső meg még a tököm tudja mi. Afganisztánban, Irakban, Afrikában, meg egy halom egzotikusnak hangzó helyen. Van olyan haverja, aki olyan titkokat tud, amit ha elmondana, élete végéig üldöznék "azok". Akart menni a légióba is, de azzal nem akarta felesleges izgalmakba keverni a családját (vagy észrevette, hogy kínomban másodpercenként nyomogatom a tempomatot, a cd játszót, az ülést állító szerkezetet, a klímát, az ablakot és minden más gombot, ami elérhető távolságban volt körülöttem). Ekkor jött a család, a legfontosabb "chapter" amikor azt gondoltam, hogy ez már a levezetés, irány a Coro. Hát nem. A végére odabaszott egy nagyot, mint Anthony Pappa fénykorában. A muksó papíron meleg! Az úgy történt, hogy, házasságot kötött egy Sri Lanka -i "másként gondolkodóval" kizárólag anyagi okokból. Kapott egy valag pénzt érte és az az üzleti terv, hogy az új munkahelyén, ha valaki "lebuzizza" akkor a gatyáját is lepereli róla. Mondjuk, ha bejön neki, akkor nagyot szakít, mert erre itt ugranak, mint Vizó a modern tánczenére. Mikor kiszállt azt éreztem, mint amikor a Saab-ot eladtam. Ha lett volna nálam pezsgő, a helyszínen felbontom. 

Ennyit ma, a következő részben pozitív gondolatok lesznek. Vagy nem. Ha igen, akkor Andrewboy és Hamvai PIG, Ákos remixével aláfestve. 

Világbéke!

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

A hetedik fejezet a verdákról szól.

A taxis melónak elég fontos része az autó. Meg mivel mindenki erről kérdez, ezért úgy döntöttem, hogy most megvilágosodhattok.

A black cab és a minicab közötti különbségről már írtam, szóval ezt most hagyjuk. Én a mini cab iparban vagyok, ezért ma erről okoskodok. Az egész rohadt bonyolult. Mindenhol a helyi "council" rendelete szabályozza, hogy ki lehet taxis, milyen kocsit használhat, milyen vizsgákat kell letenned (neked is meg az autónak is) stb. Ennek következtében vidéken ahány hely, annyi féle feltételnek kell megfelelni. Van olyan város, ahol még a verda színét is megszabják. Nekem Greater London-ra érvényes engedélyem van, ami talán a legkevésbé komplikált az összes közül. Ennek a területnek a meghatározása egyszerűbb, mint Pákó: ami az M25-ös, London körüli körgyűrűn belül van, az ide tartozik, ami nem, az nem. Tehát az ezen a területen belül regisztrált, több száz mini cab cég bármelyikénél dolgozhatok.

Ennyit a hivatalos dolgokról. Jöjjenek a személygépkocsik.

Mini cab lehet bármi, amin van érvényes "PCO" engedély. Amennyiben első alkalommal vizsgázik a négykerekű taxinak, akkor a vizsga időpontjában fiatalabbnak kell lennie öt évesnél (vidéken sok helyen négy). Itt az első forgalomba helyezés dátumát nézik. Ezt követően 10 éves koráig évente újítható az engedély.

Két lehetőséged van: veszel valamit, vagy bérelsz. A bérlés egyszerűbb, rengetegen foglalkoznak vele (jellemzően pakisztániak) 10 éves Astrától a Bentley-ig bármit kivehetsz két perc alatt, de hosszú távon drága megoldás.

Ha pénzt is akarsz keresni, nem csak vezetgetni napi 12-14 órát és közben mindenféle gyökérrel társalogni az időjárásról, közben pedig a bérleti díjjal húsz paki kölyköt etetni akkor saját kocsi kell.

Ebben az esetben is újabb két választásod van, valamint megismerkedhetsz a dilemma szó valódi jelentésével.

Vehetsz egy öt év alatti kocsit, ami soha nem volt cab, de az vagy jó, vagy nem. Vagy átmegy a PCO vizsgán, vagy nem. De legalább drága. Valamint vehetsz "olcsón jót" egy olyat, ami idősebb, de már van ilyen engedélye, tehát előtte is taxi volt. Minden gond nélkül hosszabbíthatod a license-t 10 éves koráig, de az hót ziher, hogy egy rakat szar. Olyan autó, ami valaha is taxi volt Londonban és eladó, annak tuti, hogy valami alapvető hibája van. Egy minikebes soha nem ad el egy működő kocsit. Addig hajtsd, amíg a belét kileheli, majd sózd rá valami hülyére. Ez alapszabály ebben a világban. A taxizás megeszi az autót. A kuplungot, dupla tömegű lendkereket, váltót, teljes futóművet stb. itt évente kell cserélni. Meg minden mást is. Hiába, ez a "gazdagok" sportja...

Van az itteni "apró" a gumtree.com. Na ott találsz mindent a szartól a repülőig. Általában itt hirdetik ezeket a csodákat. Jellemzően olyanok, akik még a saját autójuk típusát sem képesek helyesen leírni. A VW Sharan esetében én már találkoztam "Sharon, Sharen, Shareen, Shoron" verziókkal, de a "Vauxhall Vector" az örök kedvenc. Megjegyzés: itt az Opel, az Vauxhall, mert állítólag a második világháborúban a Londont bombázó német repülők motorjait az Opel gyárban készítették. Az angolok nem felejtenek. Mondjuk a Mercedes nem zavarja őket, pedig anno a góré Németországban azzal verette. Na mindegy, a lényeg, hogy csak hátra kellene sétálni és leolvasni, hogy mégis miben meresztik a seggüket egész nap... Csak mondom...  Ja és persze mind hibátlan kívül-belül, csak két hónapja taxi, hímes tojásként kezelt, nagyon megvigyázott darab, szervizkönyvvel, számlákkal, ha kell harmincnyolc gyári kulccsal. Csak azért adják el, mert nyertek a lottón.

A legjellemzőbb mini cab típusok:

-Vauxhall Vectra, Zafira, törpéknek Astra.

-Ford Galaxy, Mondeo (én az utóbbival nyomom, akkora, mint Texas, diesel, Ghia, kamu műanyag fabetét, a tökömnél is világító ledek, meg minden, öt litert eszik, imádom)

-Chevrolet Lacetti (itt csak benzines van belőle, többnyire 1.8 automata, főleg idióták használják)

-Toyota Avensis, Prius.

-Peugeot 307, 407.

-Skoda Octavia, Superb.

-VW Passat, Sharan.

-Elit cégeknél Mercedes E-Class, de szigorúan csak 200 cdi, a fogyasztás miatt.

Ezen kívül, minden más, amit csak el tudsz képzelni. Gyakorlatilag a világon gyártott összes típus, aminek négy kereke és legalább négy ajtaja van.

Mára ennyi, de mivel a hétvégi utasfelhozatal elég komoly volt, ezért rövidesen jelentkezek...

Ja és a legfontosabb, van a blognak Facebook oldala is: facebook.com/kebisztan. Lájkoljátok, mert az mindenkinek jó, persze főleg nekem!

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Hatodik fejezet.

Azért vannak jó napok is. Például a mai.

Eddig azt hiszem kissé negatív és szarkasztikus voltam, ezért úgy gondoltam, hogy ma népnemzeti, mély keresztényre veszem a figurát. Az most úgyis menő.

Mint említettem, jó napom volt. Időben elindultam (reggel hét) és este fél kilencig nyomtam. De, mivel jó társaságban repül az idő, ezért még azt se tudtam mondani, hogy "éljen-éljen" már el is telt tizenhárom és fél óra.

Ja, azt még nem meséltem, hogy a cégnél, akinek a flottájában vagyok úgynevezett "open shift" -ben lehet dolgozni. Ez azt jelenti, hogy hétfőnként befizetsz nekik 160 angol fontot (szigorúan készpénzben, hogy a HMRC, az itteni NAV meg ne sejtsen valamit) és akkor dolgozol, meg annyit, amennyit akarsz az adott héten. Ezen felül le kell tenni 200 font depositot az általuk használt kütyüért. Na ez egy vicc, mármint az eszköz. A Star Wars első részében (ami ugye a negyedik) komolyabb cuccok voltak, pedig 1977-ben mutatták be. Akkora, mintha a szovjetek tervezték volna és nagyjából úgy is működik. Azt mondták, hogy két ezer font az ára, ezért kell 10 % kauciót letenni, de nekem erős a gyanúm, hogy a négy tigrisen vették darabját ötszáz forintért "szokat ócón" akció keretében. Mindegy, ez van, meg enélkül nem is tudnék melózni, szóval ki kell fizetni. Erre kapod a munkákat, látják merre vannak a taxisok és ha jön egy hívás (percenként kb. öt) akkor a célponthoz legközelebbi kocsit küldi az operátor. Kivéve a zsíros kanyarokat, azokat természetesen a szintén pakisztáni-angolai, indiai (szóval tudjátok) spanoknak dobják.

Kissé elkanyarodtunk a népnemzeti-keresztény vonaltól, szóval akkor jöjjön a vidám vasárnap. Valójában csütörtök, de az meg a kis péntek.

Tök normális, jófej utasaim voltak ma (leszámítva a két igencsak problémás, ritka bunkó szerecsen nőszemélyt, akiket konkrétan szülni vittem a helyi kórházba). Tudjuk be őket statisztikai hibának, meg hát ők is isten teremtményei.

Néha a TEREMTŐ is iszik szerintem és akkor csinál hülyeségeket.

-Nyugdíjas angol, nő, aki akkora, mint godzilla, és ezen mindig viccelődik is. Sokszor vittem már, szeretem, mert kedves és az időjáráson kívül másról is lehet vele beszélni. Mai témánk a "school run" volt. Avagy itt mindenki, akinek van kocsija, az azzal viszi, meg hozza a kölyköket. Akinek nincs, az taxival. Namármost, itt valamilyen angol logikát követve az összes sulit szűk utcákon át lehet megközelíteni. Ennek következtében megy a szerencsétlenkedés. Következmény: brutál dugók. Elmesélte, hogy ő mindig gyalog ment az iskolába, a gyerekei is és az unokái is, a mai napig. Mondom, nagyon bírom a vénasszonyt.

-Fiatal, autószerelő srác, aki egy elromlott kamiont megy meghekkelni. Kifejezetten ezzel foglalkoznak, mindig taxival mennek. Tipikus, hadarva beszélő brit, de jó arc. Az út ötven perc volt, elkezdtünk dumálni. Nagy forma. Amatőr autóversenyző és bulizós alkat. A beszélgetés témáit a személyiségi jogokra való tekintettel és a (csak a mai napra felvállalt keresztény-népnemzeti vonalat követve) nem részletezem. A lényeg, hogy a csávó mostantól egy dolgot atom biztosan tud magyarul: "baszd meg" (ezzel akar nyomulni a pubban ma este). Vannak itt csiszolatlan gyémántok, csak kicsit foglalkozni kell velük. Szétröhögtük magunkat és komoly jattot is kaptam, azaz szórakozva kerestem pénzt. Megvan az újabb párhuzam a diszkózás és a taxizás között.

-Az utolsó "customer" ma egy egy fekete fazon volt, akit a Sainsbury's parkolóban szedtem fel két IKEA-s szatyorral, meg néhány tipikus randikellékkel (pezsgő, eper, fagyi, virág). Már indultam volna haza és ahova ment, az pont útba esett. Itt a bizonyíték: a mindenható szeret engem és mindig segít, ha kell (Németh Sándor se mondta volna szebben).

Minden másra ott a rezsicsökkentés.

Visszatérve az utasra, óriási forma és igazi úriember volt. Elmesélte, hogy háromszor járt Magyarországon, mivel a Forma 1 bizniszben dolgozik. Ismeri Baumgartner Zsoltot és Lewis Hamilton személyes jó barátja gyerekkora óta. Volt taxis is régebben, sok jó tanácsot adott ezzel kapcsolatban. Jót dumáltunk, de kb. annyi valóság tartalma volt az egésznek, mint anno a Coro WC-ben folytatott diskurzusoknak. Több, mint húsz év éjszakázás után hamar levágod a kamut, de ettől még élveztem, szórakoztató volt.

Végezetül felebarátaim, arra kérlek titeket, hogy imádkozzatok értem és Karaoke Mick-ért. Holnap péntek (kis szombat).

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Ötödik fejezet. Hétköznapi dolgok.

Taxizni rohadt nagy szívás néha. Vegyük például a mai napot. Felkelsz (valahogy) kávé, e-cigi, reggeli, még egy kávé, további e-cigi. Kedden viszik a szemetet, ami rögtön két fajta. Recycle meg a sima. Kirakom a ház elé. Napi szükségletek bepakolása (szendvicsek, kávé termoszban, cukormentes szörp, banán, folyadék az e-cigihez) Az "Autocab" nevű kütyü (ezzel kommunikálok a céggel, ahol dolgozok, látják, hogy merre vagyok, erre küldik a melókat és én is látom, hogy pakisztáni barátaim merre bandáznak, szóval abba a városrészbe nem megyek) és a navigáció beszerelése a járműbe. Elindulás, tankolás, aprópénz váltás. Ez utóbbi, mármint a "coins" elég nehéz kérdés. Sehol nem váltanak szívesen, nekem pedig valahogy vissza kell adnom a sok agyhalottnak. Általában a szoláriumban szoktam váltani, ahol van ilyen automata, de most nem volt kedvem barnulni. Meg amúgy is kezd feltűnő lenni, hogy hetente négyszer megyek, alkalmanként 50 fontot "aprósitok" és még mindig fehér vagyok. Szerencsére a kutas srácok spanok, megoldjuk "okosba".  Elment két óra a napból és még egy ruppót nem kerestem. Ezután elindulok a bázisra, ami 50 perc a lakásomtól (még az én esetemben is, pedig fejből vágom, hogy hol vannak kamerák meg persze a menekülő utakat is) Mindegy, az én bajom, kellett nekem vidékre költöznöm, kertes házba, szép, nyugodt helyre, pedig mehettem volna a gettóba is. Fele ennyiért. Beérek a kedvenc drosztomra (Sainsbury's parkoló) Itt szoktam kezdeni. Jó hely, mert elvileg csak három órát lehetsz ott, aztán el kell hagynod és két óráig nem mehetsz vissza. Ez ki is van írva. De!!! Nincsenek kamerák és ellenőrző személyzet sem, szóval bekaphatják. Az egész szabályzat arra épül, hogy az átlag angol jogkövető és ha ki van írva valami, akkor betartja. Velem megszívták, magyar vagyok... Ja és van budi, ez alapvető. Nem is mondtam még, a taxizás első és egyben legfontosabb szabálya: ha wc-t látsz és nyitva van, használd! Ki tudja mikor lesz rá lehetőséged legközelebb.

Na, a lényeg, itt dekkoltam egy órát, mire jött az első kanyar. Az áruház parkolójából ment valami gyökér haza, két kis szatyor cuccal. Szerintem a vásárolt árú értéke alacsonyabb volt a viteldíjnál, de ezen ne akadjunk fenn, mivel az angolok és a számok nem közeli barátok.

Mikor végeztem, nagy meglepetésre kaptam egy újabb munkát. Szokásos ronda, de legalább nem 200 kilós angol nő, aki valami távoli vasútállomásra megy. Király, gondolta az egyszeri magyar taxis. Dől a lé. Felvettem. Az ezt követő 40 percet egy energia vámpír, pszichopata, ön és közveszélyes, magában beszélő, alapvetően jóindulatú, de sík hülye társaságában töltöttem. Ha lenne neutralizálóm, olyan, amit a Men In Black-ben használtak, bevetettem volna magam ellen.

A folytatás sem volt sokkal fényesebb.

-Két műmájér feka, akik Snoop Dog-nak képzelik magukat. Az út leírása: az egyik lakásától indulunk, majd a másik gyerekét felvesszük egy iskolánál. A kiskorút leszállítjuk a (jogosan) elvált, szintén "afroeuropean" anyukához. Következő állomás egy kebabos, majd vissza a kiindulási ponthoz. Végig tilosban parkolok. Tőlük megszabadulni kb. olyan érzés volt, mint az óhazában befizetni az utolsó csekket a svájci frank hitelből.

-Volt egy reptéri fuvarom. Ez amúgy olyan, mint a Kossuth-díj. Csak az arra érdemesnek adják és csak tízévente. Kibaszott büszke is voltam magamra. Három utas, kevés csomag. Heathrow. Két arab srác, meg egy szőke csaj. Hmmm... Az egyik fazonnak volt magyar barátnője régebben (milyen meglepő) és beszélt magyarul pár szót. "Egy pohár bort kérek, köszönöm, hogy vagy" Mondtam neki, hogy mindent tud a csodálatos nyelvünkön, amire szüksége lehet egy komoly párkapcsolathoz. Problémamentes út volt, mindenki boldog volt a végén (főleg én).

-Aztán vissza a gettóba, ahol a nap hátra levő részében csak gyökerek, büdösek, bunkók és körözött bűnözők akadtak a horgomra. A pontot az i-re a sült krumpli szagú, szakadt picsa tette fel. Nem is akarok róla beszélni. Kikapcsoltam, hazajöttem blogolni. Ezt legalább élvezem!

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Negyedik fejezet.

Újabb szombat éjszakai kalandok és néhány hétköznapi pillanat.

Rájöttem, hogy a taxizás nem sokban különbözik a diszkózástól. Mindkét szakmában péntek és szombat éjszaka lehet igazán pénzt keresni. A "közönség" összetétele itt is-ott is meglehetősen eklektikus. Mindenki részeg, vagy be van állva, mint a gerely (haladók esetében a kettő kombinációja is megfigyelhető) Viszont egy dolog miatt taxizni jobb, mint diszkózni: itt senki nem kér David Guetta-t, vagy "pörgős Coronitásat"

Néhány újabb gyöngyszem.

-Erősen ötvenes, jól öltözött angol faszi. A Crystal Palace szurkolók törzshelyénél, a piros-kékre festett "The Bulls Head" nevű intézménynél veszem fel, zárás után. Csórikám annyira oda van, hogy rendesen aggódtam érte. Biztos ismeritek azt az állapotot, amikor a részeg úgy gondolja, hogy tökéletesen tud beszélni, táncolni, énekelni, de rajta kívül ezt más nem érzékeli. Csak az volt tíz perc, amíg a saját lakcímét kiszedtem belőle, majd ezután még öt percig próbálta becsatolni a biztonsági övet. A két ülés közötti pohártartóba... Útközben végig folyt a taknya, le a szájáig és egyetlen szót ismételgetett: Addiscombe. Ebbe a városrészbe ment az egybitesre redukálódott törzsszurkoló.

-Egy éjszaka négyszer mentem ugyan ahhoz a házhoz. Mindig más néven rendeltek taxit (Parish, Chantal, ilyenek) Minden alkalommal más, de mindig feltűnően öltözött, fiatal lányok voltak az utasok, akik olyan helyekre mentek, ahol még nem jártak. Jellemzően kertvárosi nagy házakhoz. Útközben mindegyik beszélt valakivel telefonon. A témák minden esetben a "mit szeretnél csinálni, rövidesen ott vagyok, én is nagyon várom már" voltak. Megmondom őszintén, fingom sincs, hogy mivel foglalkozhatnak...

-Negyvenes évei végén járó, jamaicai fazon, aki dj volt régebben. Szerinte túl stresszes mindenki és az emberek sokat háborúznak, ami rossz. Szeretni kell egymást. A zene a lélek tápláléka. Ilyenek. Már bánom, hogy nem kértem el a számát, biztos sok hasonló ismerőse van...

-Fiatal, gyanús (az aggodalomra okot adó fajta) fekete srác, mindenféle cool kellékkel felszerelve, beillatozva. Mivel hosszabb volt az út, ezért elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy értelmes, jóravaló, főiskolás gyerek, csak túl sok videoklipet néz és hülye zenéket hallgat. Kellemesen csalódtam.

-Hajnal egykor költözködő pár, két gyerekkel. Az összes cuccuk kukás zsákokban. Ennek ellenére úgy viselkedtek, mintha kilenc fontért megvették volna a verdát. Ha nem lennék ilyen érzékeny lélek, akkor szívem szerint kibasztam volna őket a picsába útközben.

-Törzsutas csaj. Kb. 25 éves, (lehet, hogy kevesebb) maximum negyven kiló. Tipikus fiatal, bulizós forma. Extrák: orr piercing, piros haj, trendi farmer, kapucnis pulcsi (szigorúan fejre húzva) iPhone, iPad, iPod, PSP. Ezeket felváltva használja is, folyamatosan. Ez csak azért fontos, mert három gyereke van. Három fiú. A két nagyobbik, mint két tojás. Olyan öt éves formák. Meg is kérdeztem, hogy ikrek-e? Nem. 10 hónap van a két kis gengszter között. Érted. 10 hónap. Na mindegy. Viszont tök jól kezeli és neveli a mini bűnözőket és roppant értelmes is. Bírom.

-Karaoke Mick-kel nem találkoztam már egy hete. Kezdek aggódni...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Harmadik fejezet.

Az előző végén ígértem, hogy írok a szenzációs angol oktatás következményeiről, de most még sincs kedvem.

Majd máskor.

Az okokra a rádiózás egyik alapszabályával szeretnék rávilágítani. Két indokod lehet, hogy megszólalj egy rádióműsorban. Az egyik, ha szórakoztatni akarsz, a másik, ha információt akarsz közölni.

Jaja, ez nem egy rádióműsor, de mivel ma ritka szar napom volt (beragadtam Central Londonban, meghúztam a verdát, meg esett is) szóval most minden vagyok, csak szórakoztató nem, ezért inkább informálok.

Kezdjük talán azzal, hogy Londonban két fajta taxi van. A filmekből is ismert roppant béna formájú fekete taxi, (amiből van sárga, zöld, lila, szürke... angol következetesség) a "black cab" valamint a "mini cab" ami gyakorlatilag bármilyen szakadék, Csonticar szökevény autó lehet, csak legyen rajta érvényes, úgynevezett PCO (Public Carriage Office) vizsga. Személy szerint én az utóbbi sportot űzöm.

Az alapvető különbség a két dolog között, hogy a black cab-et le tudod inteni az utcán is, a mini cab-et csak telefonon tudod hívni. Egy black cab 15 éves koráig lehet taxi, egy mini cab csak 10. Magyarul, egy ilyen hulladék, újkorában is egy rakat szar akármi 14 évesen és 11 hónaposan még utasokat szállíthat, (légzsákok és klíma nélkül) addig egy 10 éves és egy hónapos Audi-Mercedes-BMW-Jaguar nem. Mindegy, ők tudják.

A másik különbség, a license. A black cab-re engedélyt szerezni nem bonyolult.

Beszélned kell tökéletesen angolul. Ez alap. 360 útvonalat kell tudnod fejből, beleértve a keresztutcákat, (mindenféle állomásokat: underground, overground, pubok, szállodák, buszmegállók, London történelme, nevezetességek, hol mennyi egy sör, melyik román lány nem fogaz) ilyenek... Nem mennék bele a részletekbe, de kb. 5-6 év csak a tanfolyam. Viszont utána rommá keresed magad.Ha dolgozol rendesen, havi 8-10 ezer (nem tévedés) angol font. Azért havi négy milla itt sem rossz lóvé. Black cab-bel utazni kb. kétszer annyi, mint velem például. Csak mondom...

A mini cab license-nél kissé szerényebbek az elvárások. Kell hozzá egy angol jogsi, valamint egy térképészeti vizsga. Tudnod kell egy papír alapú térképet használni (előttem van észak, hátam mögött dél). Kiemelt szintű orvosi alkalmassági és egy itteni erkölcsi, ami bizonyítja, hogy nem verekedtél az elmúlt öt évben és nem daraboltad fel a családodat. Ha mindez megvan, akkor befizethetsz egy valag pénzt a királynő számlájára és ezután nincs más dolgod, csak várni az engedélyt.

Ha megvan a badge, akkor már csak egy kocsit kell venned, vagy bérelned (érvényes engedéllyel) és máris élvezheted újdonsült pakisztáni, kurd, perzsa, algériai, angolai, török, lengyel, tököm tudja honnan szalajtott kollégáid társaságát. Na meg persze a magasan kvalifikált utasaidat.

A mini cab amúgy pakisztáni nemzeti sport. Ebben a bizniszben itt mindent visznek. Kilométeróra tekerésben, kamu szervizszámlákban verhetetlenek. Van olyan hivatalos, "pakik" által üzemeltetett vizsgaállomás, ahová ha ketten bementek, és az egyik fogja az első rendszámtáblát, a másik a hátsót, közben motorhangot utánozva berregtek kicsit, simán levizsgázik bármilyen bontószökevény verda.

Holnap szombat, szerintem ismét lesz miről blogolnom...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú. Második fejezet, szombat éjszaka.

A londoni szombat éjszaka nem sokban különbözik a budapestitől abban a tekintetben, hogy az utasok két fő csoportra oszthatók: részegekre és mocskos részegekre. Néhány szállított példány:

- Munkásosztálybeli, de magát arisztokratára ivó, nagyjából 20 éves, igazi suttyó angol, aki valami elbaszott házibuliból megy haza egy putriba. Útközben folyamatos harcot folytat a hányással és a vizelési kényszerrel.

-Rohadt gazdag környékről, szép házból, 15 fiatal megy az egyik helyi menő klubba. Komoly flottával álltunk ki. Az összetétel: az amerikai pitéből ismert, 18 körüli, az első dugásra pályázó fehér hímek és a helyi OKJ-s aranyásó tanfolyam végzős nőstényei, akik ha már focista feleségek nem lehetnek, legalább kis szerencsével foghatnak maguknak egy elcseszett leendő brókert-ügyvédet-örököst.

-Kissé nagydarab, de belevaló csaj, aki rohadt messze megy. Mielőtt beszállna, már azzal kezdi, hogy tekerhet-e egy cigit út közben. Minden sarkon meg kell állni valami miatt, de előre kifizeti az út árának kétszeresét. Bírtam.

-Három tagú társaság. Negyvenes fazon (tiszta Nick Warren) és egy erősen 60-as házaspár a szokásos szombati pubozásból megy haza. Nem szomjasak. Elmondásuk szerint tíz éve minden szombat este együtt isznak. Az út végén mindenki ragaszkodik hozzá, hogy ő fizessen. A végén megegyeznek, hogy mindannyian kifizetik. Nem elosztva, fejenként. Szóval triplán. Kicsit tiltakoztam az illem kedvéért, de nem nagyon... God save the queen (and her zoo)

-Karaoke Mick. Helyi nevezetesség. Lepattant alkesz, kopott öltönyben, aki abból él, hogy járja a pubokat és fellép. Ezért fizetnek neki. Fő száma az "Alice, Alice, who the fuck is Alice" című méltán népszerű sláger. Amúgy hasznos a csávó, olyan, mint egy két lábon járó dél londoni, beszélő pub térkép. Nincs hely, ahol ne járt volna.

Ennyit mára. Legközelebb arról mesélek, hogy a kiváló angol oktatásnak köszönhetően, a legtöbb helyi nyomoronc úgy tudja, hogy Magyarországon románok és szlovákok élnek és Kelet-Európában mindenki beszél lengyelül...

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú. Első fejezet: az utasok, hétköznap, nappal:

-Veszélyesnek tűnő, de ártalmatlan, nem tudni miből élő, honnan származó, szolárium nélkül is barna-fekete fazonok.

-Veszélyesnek tűnő és valóban aggodalomra okot adó, nem tudni miből élő, honnan származó, szolárium nélkül is barna-fekete fazonok.

-Lusta, dagadt, segélyből élő angol háziasszonyok, sok csomaggal, sok gyerekkel.

-Lusta, dagadt, segélyből élő, valamilyen kimondhatatlan nevű országból származó háziasszonyok, sok csomaggal, sok gyerekkel, sok rokonnal.

-Hivatalba siető, másnapos, késésben lévő nő (a nemét csak a szoknyából tudtam megállapítani) út közben gyors sminket felrakó (nem mintha segítene rajta) közalkalmazott, észrevehető felsőbbrendűségi komplexussal.

-Aki mindig tud egy rövidebb utat (általában sokkal hosszabb lesz)

-Akinek fogalma sincs, hogy hova megy, de abban biztos, hogy a közelben van egy KFC vagy egy McDonald's, vagy egy underground station...

-Meleg pap és a barátja (tök jó fejek voltak és jattoltak rendesen)

-Afrikai család, három hónapos csecsemővel, mennek valahova, rengeteg csomaggal, (műanyag ételtároló edényekkel) nagyon messze, ahol még soha nem voltak (mondjuk én sem) Nagyon komolyan felöltözve (ünneplőben) Percenként elnézést kérnek útközben, mert dugó van és úgy érzik, hogy vesztegetik az időmet. Hihetetlen szeretni való, rendes emberek. Időközben kiderült, hogy a hazájuk valamilyen nemzeti ünnepére szervezett itteni bulira mennek. Mindenki visz mindenféle kaját meg majd a helyszínen is főznek (a csomagtartóba berakott óriási fakanalak itt nyertek értelmet) Az út végén nagyon hálásak, hogy biztonságban megérkeztek az úti céljukhoz. A hosszú út után a számtalan műanyag doboz egyikéből előkerült valami irgalmatlan mennyiségű sült hal. Ragaszkodnak hozzá, hogy kóstoljam meg. Voltak fenntartásaim, de mivel nem akartam őket megsérteni, elfogadtam. Életemben ilyen finom sült halat nem ettem. Telefonszámot cseréltünk. Imádtam őket.

-A suttyó angol fiatal, aki minden percben össze akarja hányni a verdát. De ez már a szombat éjszaka, szóval: the next chapter coming soon...