2015. március 2., hétfő

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Tizenhetedik fejezet, avagy Darwin díjasok és egyéb állatfajták.

Mivel a blog követői, (az a néhány) folyamatosan kérdezik, hogy mikor lesz folytatás, ezért erőt veszek magamon és tovább mesélek a londoni állatkertről, aminek a kerítése pont ellenkezőleg változtatja a méretét, mint Rogán lakása, folyamatosan kisebb lesz. 

Egy éve nem jelentkeztem, mivel alkotói válságba kerültem. Jól hangzik, mi? Pedig lófaszt, el ne higgyétek, annyi van, hogy lusta vagyok és kész. Meg ismételni sem szeretném magamat, mert a meglehetősen kretén utasaim ugyan azokat a baromságokat csinálják napról napra. De azért néha napján előfordul, hogy meglepnek az egysejtűek.

Az történt, hogy két fontos szempontból is elvesztettem a szüzességemet. Egyrészt telehányták a kocsimat, másrészt elkaptak egy izmos gyorshajtással. Igazi taxis lettem!

A hányós utas minden kolléga rémálma. Van egy híres focista a környékünkön, aki a Dél-londoni gettóból küzdötte fel magát a Premier Leauge-be. Természetesen hülyére keresi magát, a sok lóvéból pedig, ahogy az lenni szokott nem ám könyvtárat vett, hanem Lamborghini-t meg kurva nagy házat. Ebben a baszom nagy ingatlanban ünnepelte emberünk a huszonkettedik születésnapját. A zsúrra meghívott vagy háromszáz fekát, még a hátrányos helyzetű korszakából, akik mind el is mentek az ingyen pia-kaja kombóra. Azt tudtátok, hogy lehet luxus mobil budikat is bérelni, személyzettel? Mert itt olyanok voltak. Szerintem még a kólát is külön inas húzta ki a márvány deszkára, a cigiket meg idomított majmok tekerték, csak a fényűzés miatt ugye. Na ez a labdarúgó rendelt egy rakat taxit is, hogy a félájult politikai menekült benefit huszárokat a tanácstól kapott szükséglakásaikba hazaszállítmányozza. Reggel ötkor elvállaltam egy uccsó kanyart onnan. Nem kellett volna. Három focizni kevésbé tudó, a dzsindzsásban ragadt sutyerákot vittem egy nem túl jó környékre. Feka létükre egész normálisnak tűntek, mindaddig, amíg az egyik le nem engedte az ablakot a kétszer három sávos úton, majd azzal a mozdulattal kiokádott az ablakon, amit a menetszél egy az egyben visszanyomott az autóba. Satufék, de mielőtt az általam jogosnak vélt, úgynevezett térdeltetéses számonkérés kezdetét vehette volna, a három gyökér kiugrott és elfutottak a szélrózsa minden irányába. Rutinosan csinálták, szerintem nem először... Több, mint tizennégy óra meló után még két órán keresztül tonhal és kukorica maradványokat takarítani, egy kihalt benzinkúton, olyan környéken, ahova épeszű ember a lábát be nem teszi, nos mit mondjak, priceless. A legrosszabb a szag, ami semmihez nem hasonlítható, örökre az orrodban marad. Ha hátralévő életemben bárki tonhalas-kukoricás szendviccsel kínál, ott helyben felnégyelem, csak mondom.

Ha jön a baj, akkor csőstül. Gyorshajtottam. Ez napi rutin, de most fénykép is készült róla sajnos. Ebben a csodálatos szakmában, ha pénzt akarsz keresni, akkor tolni kell, nincs mese. Angliában pontrendszer van. 12 pont után ugrik a jogsi, minimum fél évre. Ezt korábban már részleteztem, olvass vissza, ha érdekel. A lényeg, hogy 42-vel mentem 30 helyett. Ilyenkor az van, hogy első körben az illetékes hatósági közeg küld egy levelet, amiben megkérdezik, hogy ki vezette az autót. Nagyon trükkös a dolog, mivel, ha azt válaszolom, hogy nem én, akkor rögtön mehetek a böribe, mert ugye a speciális taxis biztosítás csak rám érvényes, csak én vezethetem a verdát. Jogkövető polgárként meg is írtam nekik, hogy mea culpa. Ezután küldenek egy határozatot, amiben három lehetőséget vázoltak fel.

Option 1: Amennyiben hajlandó vagy részt venni egy négy órás továbbképzésen, akkor törlik a hibapontokat, bírság sincs, csak a tanfolyam díját kell kifizetni. Mondjuk az pont annyi, mint a bünti, de ne legyünk szarrágók.

Option 2: Elfogadod a három pontot meg a bírságot, téma letudva. Ezt a verziót többnyire az úgynevezett "alap angollal" rendelkezők (yes, no, thank you) szokták választani, mivel nem értik az option 1 tartalmát.

Option 3: Mehetsz a bíróságra vitatni a nyilvánvalót. Esélytelen. Ennek ellenére sok angol megpróbálkozik az "anyám temetésére siettem, nem láttam a kamerát, szülni vittem az asszonyt, otthon hagytam a szemüvegemet, nem működött a kilométer óra, mások is gyorsan mennek" stb. faszságokkal. Aztán meg fizethetik a perköltséget is nagy duzzogva, mert hogy egy ilyen ügyben nyerni nagyjából annyira esélyes, mint Vona Gábornak polgármesterként befutni Mátészalkán.

Option 1 pipa, profi lettem, taps!

A végére pedig a kedvenceim, az idei Darwin díjasok.  Felveszek egy beton részeg utast a cab office-nál. A bank automata mellől, mivel az iroda mellett négy nagy bank fiókja is megtalálható ötven méteren belül. Elviszem egy erdő közepére, ahol közli, hogy álljunk meg egy ATM-nél. Mondom itt a fák között egyet sem tudok, mivel a mókusok meg a rókák viszonylag ritkán használnak készpénzt, de a központunknál négyet is. Azt mondja menjünk vissza. Visszavittem a kiindulási ponthoz, felvette a zsét, majd ismét vissza az erdei lakba. Duplán kifizettettem vele a viteldíjat, amire még jattolt is és még hálás is volt.

Két 18 körüli barom beszáll szintén az office-nál. Elviszem őket a címre, amit megadnak. A célállomáson házibuli van, oda igyekeznek. Útközben jól ki is találják, hogy ki kit hogyan fog megdugni, vagy legalább orális kényeztetésre rávenni. Arra nem gondoltak, hogy ilyen esetekben roppant fontos, hogy a szerszám melyik végén vagy. Ők a rossz végére keveredtek, mivel a bulinak se hire se hamva nem volt már, de a pénzük csak az odaútra volt elég. A kiindulási ponttól három mérföldre kerültek, ahonnan gyalogolhattak vissza, dugás meg ingyen pia nélkül.

Mondjuk a szopás az megvolt...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése