2013. december 25., szerda

Tizenötödik fejezet. Karácsony.

Először is köszönöm az aggódó érdeklődéseket. Jelentem nem raboltak el a kebab zabáló furcsa népek, csak megint az van, hogy meghalni sincs időm. Annyi minden történt, hogy csak na! De erről majd a következő fejezetben, mert egyrészt hosszú lesz, másrészt karácsony van, vagy mi. Ami ugye azt jelenti, hogy valami kedves sztorit illene írnom. Meg amúgy engem is elkapott az ünnep meghitt hangulata, főleg, hogy ilyenkor dupla tarifával visszük a sok barmot, szóval mostantól én is imádom a karácsonyt. Az eddigiekből talán azt gondolhatjátok, hogy csak idiótákkal és futóbolondokkal van dolgom nap mint nap és rühellem a munkámat, csak a pénz miatt csinálom. Nos, az igazság az, hogy rohadtul élvezem ám én ezt a melót és rengeteg szeretni való utasom is van. Az ünnep alkalmából róluk, a ritka kivételekről szeretnék mesélni, amolyan TV2-ős, szívszorító jelleggel.

-Mrs Wickery. 85 éves és a szó legszorosabb értelmében hölgy. Egy fullos idősotthonban lakik. Valahogy mindig én vittem mindenhova az elmúlt két hónapban. Mindig roppant elegáns, de nem hivalkodó ruhákban nyomja. A lányának van egy exclusive golf klubja (becslésem szerint ér kb. 300 millió fontot a cég) szóval nem gond a havi 5000 (igen ötezer) fontos díj, amit egy ilyen otthonban fizetni kell egy idős ember ellátásáért. Hihetetlen kedves, udvarias, amolyan igazi angol lady, akiket a filmekben látsz. A műsor mindig ugyan az. Amikor felveszem, megkérdezem, hogy előre vagy hátra szeretne-e ülni. Erre a standard válasz: vezetni szeretnék. Imádom! Miután beterelem az anyósülésre elmeséli, hogy mennyire megváltozott a világ. Rengeteg nő is vezet autót. Ő is vezetett sokáig, már abban az időben is, amikor ez még férfi privilégium volt. Aztán jön egy tíz perc arról, hogy ő bizony Churchill rokona és pontosan el is mondja, hogy milyen ágon, meg hogyan. Majd mesél a férjéről, aki nemrég halt meg és a kirándulásról, amit a hatvanadik házassági évfordulójukra szervezett neki, aminek alkalmával újra meglátogatták életük fontos állomásait. Ilyenkor mindig elsírja magát egy kicsit, de csak annyira, amennyire illik, egy ilyen elegáns hölgynek. Majd az utazás további részében se kép se hang. Volt, hogy a saját lányát nem ismerte meg az út végén. Alzheimeres sajnos... Hihetetlen aranyos teremtés, nagyon szeretem őt.

-Mrs Norman. Na, ő egy igazi jelenség. 88 éves és szerintem mind fizikailag, mind szellemileg jobb állapotban van, mint a Facebook ismerőseim nagy része, saját magamat is beleértve. Amikor először találkoztam vele, azzal indított, hogy "de szép ez az ing, és milyen jól áll magán. Megadja a telefonszámát?" Azt tudni kell róla, hogy eredetileg finn származású. 62 éve él Angliában és ápolónő volt, amíg nyugdíjba nem ment. Utálja az angolokat és a mai napig nem bírta megszokni a méltán híres konyhájukat (kb. két kajájuk van, de azokat se tudják elkészíteni rendesen). Amikor ide költözött, akkor három hónapig szó szerint éhezett, mert nem bírta megenni azokat a moslékokat, amiket itt csinálnak. Mindig mesél a gyerekeiről. A fia Hong Kong-ban bróker, a lánya pedig Pekingben tanít angolt kínai gyerekeknek. Ettől függetlenül sokat látogatják egymást, erre találták ki a pénzt, meg a repülőgépeket. Sokat megtudtam tőle a hatvanas-hetvenes évek Angliájáról, tök jó dolgokat mesél mindig. Remélem, jól van és sokáig tudom még hurcolni őt mindenfelé.

-Ismeretlen harmincas fekete fazon, olyan, akit a külsejéből kiindulva első ránézésre be se engedek a kocsimba. Aztán ahogy beülteti a három tündéri kislányát hátra, gyorsan megváltozik a véleményem. Olyan türelmesen és jól bánik velük, ami nagy ritkaság errefelé. Kiderül, hogy elég zűrös fiatal volt, most azonban igazi mintapolgár. Tűzoltóként dolgozik, hétvégén meg szórakozóhelyeken portázik. Gyakorlatilag éjjel nappal dolgozik a gyerekeiért. Emellett rengeteget foglalkozik a kiscsajokkal és mindezt olyan szeretettel, hogy öröm nézni. Hosszabb utunk volt, ami alatt mindhármat kikérdezte az iskolában történtekről. Ez ebben az országban nem hétköznapi, a szülők nagy része magasról tesz rá, hogy mi van a kölykökkel... Közben mi is megbeszéljük a Samsung-iPhone örök kérdéskört. Majd kitesszük a gyerkőcöket és megy tovább valamelyik éjszakai műszakjába. Tisztességes borravalót ad, pedig szívem szerint nem is kértem volna pénzt a kanyarért.

Röviden ennyit mára, nem akarom, hogy sokat netezzetek. Inkább egyetek sok töltött káposztát meg bejglit és igyatok forralt bort, amennyi belétek fér. Elvégre Norbinak és Zacher Gábornak is meg kell élnie valamiből jövőre...

Boldog Karácsonyt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése