Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Kilencedik fejezet: a nagy váltás.

Egy ideje nem jelentkeztem, mert rohadt "busy" voltam. Ez az első szó, amit itt megtanulsz, csak mondom. Kezdődött azzal, hogy megállt alattam a gép. Az éjszaka kellős közepén, az autópályán. Mivel volt már pár autóm az elmúlt húsz évben, mindegyikre a gatyámat ráköltöttem, ezért rögtön elkezdtek visszafelé pörögni a dollárjelek a szememben. Szerencsére, csak a gázolajszűrőt kellett cserélni, megúsztam 60 fontból. Meg ráment fél napom, de nem érdekel, mivel ismét megy ez a fostalicska, újra dübörög a gyökér-transzport biznisz. Lenyomtam egy hosszú hétvégét (csütörtök 10 óra, péntek 11, szombat 18 és vasárnap 8). Volt baj gazdagon.

-Vasárnap hajnal fél négy, Dél-London szórakozóhelyekkel teletűzdelt negyede. Ez nem más, mint kocsmák egymás hegyén, hátán. Megjegyzés: a bulizást ne úgy képzeljétek el, mint otthon. Itt nem diszkók vannak, hanem pubok, ahol lehet inni és szól valami zene. Általában Heart FM slágerek (ez a helyi Class FM, csak annál is bénább). A menetrend roppant egyszerű, még az angolok számára is követhető: otthon alapozol (iszol), felveszed a csillogós ruhádat, elutazol (remélhetőleg taxival) az egyik ilyen helyre, ott tovább iszol. Ha már az elvárásoknak megfelelően varacskos disznóra vágtad magad veszel egy kebabot (annyi hagymával, amennyit Makón se láttak még) ismét rendelsz egy cab-et és hazamész hányni meg aludni. Mindezt megismétled minden pénteken és szombaton.

Tudnak élni, az egyszer biztos.

Na, a lényeg: ide jövök valami Steve-ért. A KFC-t adta meg címnek a gyökér, amivel az a baj, hogy ebben az időpontban ott legalább ötszáz itteni ifjú alkoholista próbálja csípős csirkeszárnyakkal közömbösíteni a Rihanna slágerek hallgatása közben elfogyasztott koktélokat. Még meg se állok, amikor egy "atomkész" amúgy vállalható külsejű csaj, (olyan készre vágva, amilyet anno a Home-ban sem láttam) szó szerint feltépi a hátsó ajtót és befekszik a kocsiba. Annyit mond, hogy menne haza. Ennyi. Elkezdtem latolgatni az esélyeket. Egy: már a szülei is ilyen kretének voltak és fiú nevet adtak neki, kettő: nem ő az én emberem. Mielőtt belebonyolódhattam volna a rejtélybe megjelent a valódi Steve is a haverjával. Ők is beültek (mondjuk jogosan, ők rendeltek ide). Már négyen voltunk. A picsa nem akarta megérteni, hogy ez nem az ő taxija. Előkerültek a barátnői is, akik vágták a szitut, ezért először megpróbálták szép szóval (nyilván esélyük sem volt) majd erőszakkal rávenni, hogy szálljon ki. Ez úgy nézett ki, hogy a két girlfriend a kezeinél fogva próbálta kirángatni, miközben Steve barátunk hátulról tolta. Nem volt ötven kiló a gádzsi, de meg se mozdult. Ő megy haza, ennyi. Az időközben felvett, a budapesti éjszakában jól begyakorolt agresszív arckifejezésemből megsejthették, hogy kezdem unni a dolgot, meg tilosban is parkoltam már tíz perce, ezért okos döntést hoztak. A két srác bevállalta, hogy jöhet velünk a csaj, őt is hazavisszük, fizetik is, meg minden, csak menjünk. Szerencsére közel lakott a nyomorult, kitettük valahogy. Egy olyan háznál, aminek az értéke, ismerve az itteni ingatlanárakat kb. három millió font (közel egy milliárd forint) és még azt se mondta, hogy "fuck off". Megoldottuk, túl vagyunk rajta. A csajról amúgy az egyszeri székely dumája jutott eszembe, aki először látott zsiráfot az állatkertben: szép, szép, de otthonra nem kellene...

Ezután volt négy lyukra futásom (kamu cím) meg egy faszi, aki miután megérkeztünk közölte, hogy nincs nála cash, de mindjárt hozza. Azóta nem láttam... Ekkor már agyaltam, hogy lépni kellene a környékről.

Aztán hétfő reggel mentem be a dzsindzsásba ismét és félúton megvilágosultam. Megálltam az első kútnál és felhívtam egy másik céget (London egyik legelegánsabb részén vannak), hogy mennék hozzájuk dolgozni. Ahogy a szerencsejátékosok szokták mondani: ha egyszer bejön, már megérte. Bejött! A tulaj vette fel és annyit mondott: mikor tudsz kezdeni? Mondtam, hogy most. Ennyi volt a váltás. Az új cégnél az első utasom egy bankár volt, aki golfozni ment, majd kaptam három repteret. Az első napon. Azóta csak illatos, kulturált, fehér ember ült a vadiúj gázolaj szűrővel tuningolt taximban.

Szóval ezért van az, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Egyrészt kiszabadultam a gettóból, csak elegáns, normális kuncsaftjaim vannak, dől a lé. Másrészt viszont mi az istenről fogok ezután blogolni? Már csak abban bízok, hogy a szombat éjszaka itt is tartogat meglepetéseket....