Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.



Tizedik fejezet. Baljós árnyak.



Legutóbb említettem, hogy céget és környéket váltottam. Az első pár napban ment is minden szépen, már lassan kezdtem azt hinni, hogy megfogtam az isten lábát. De időközben rá kellett jönnöm, hogy ismét nem én nyertem a lottó ötöst...

Az új helyen csupa normális utasom van, de itt meg az office a köcsög. Azt tudni kell, hogy a fehér, hetente zuhanyzó, jó kocsival rendelkező taxist Londonban tárt karokkal várja mindegyik minicab company. Még jó, belőlünk élnek. Ha új céghez kerülsz, akkor jön a szakmai szakzsargonban csak "Honeymoon‎"-nak hívott beetetési időszak. Ilyenkor kapod a rengeteg reptéri fuvart, a jó melókat, hogy azt gondold itt rommá keresheted magad. Természetesen a bevált receptet követve itt is ez volt. Ez az időszak általában eltart egy-két hétig, de itt csak két nap volt a "mézeshetek". Aztán elkezdtek szopatni, mint egy rossz házasságban. Indult azzal, hogy péntek este kaptam egy olyan címet, amit két utca lezárása miatt egyszerűen nem lehet megközelíteni, csak helikopterrel. Ilyenkor az a szokás, hogy hívom a controllert (itt ez a diszpécser titulusa) és megmondom neki, hogy küldjön valami bennszülöttet, mert én ezt feladom. Meg a szerencsétlen utas se várjon feleslegesen. Telefon nem kapcsolható. Fasza. Ja, ennél a cégnél egyfolytában hívogatjuk egymást, ha kell, ha nem, csak azt nem mondjuk, hogy te tedd le előbb, nem te, én is szeretlek, én jobban... Be is szereztem egy bluetooth headset-et, amivel nagyjából úgy nézek ki, mint egy Zepter ügynök, csak a barna műbőr diplomata táska hiányzik a szettből, (szigorúan számzáras kivitelben).



Na a lényeg, kb. 20 perc múlva hív a paraszt, hogy mi van, mert az ügyfél ott vár. Mindezt minősíthetetlen hangnemben. Mondom neki, easy tiger öcsém, én hívtalak, de ki volt kapcsolva a nyomorult Nokia-d. Erre a gyökér, hogy az mindegy, meg ez amúgy is nonszensz és rámbaszta a telefont. Majd másodpercekkel később azt látom, hogy távolról kikapcsolja a pda-mat, magyarul letiltott a munkákról. Aznap fizettem rentet, azaz a heti díjat azért, hogy címeket kapjak. Open shift-ben dolgozok, többet fizetek, de ezért cserébe akkor és annyit vagyok, amikor és amennyit akarok. Konkrétan, ha nekem az a hobbim, hogy taxizok és naponta öt percre kapcsolok be, akkor sincs senkinek semmi köze hozzá. Erre letilt a majom. Kissé felhúztam magam és erős felindulásból padlógázzal az irodához hajtottam, a bejárati ajtó előtt nyomtam egy satut és beromboltam. Megjegyzés: ez itt annyira nem bevett gyakorlat, a legtöbben ilyenkor behúzzák fülüket-farkukat, hazamennek és másnap, mintha mi sem történt volna folytatják a melót. Mivel én a hajógyárin szocializálódtam, ezért velem nem volt szerencséje a csírabúvárnak. Mondom neki, hogy te tényleg kinyomtad a kütyümet? Mondja ja. Erre én: ok, akkor itt most befejeztük az együttműködést, de arról jó ha tudsz, hogy holnap az első dolgom lesz a sztorit elmesélni a TFL-nek (Transport For London, ez a felügyeleti szervünk) és a Citizen Advice Bureau-nak (ez amolyan érdekképviselet, akikhez minden téged ért sérelem miatt fordulhatsz). Ez hatott, azonnal visszakapcsolta a cuccomat és onnantól kezdve dobta a jobbnál jobb melókat egészen hajnalig. Másnap egy reptéri pick up-ra ébredtem... Így kell ezt, gondoltam, de az is biztos, hogy nem én lettem a kedvenc és itt sem leszek a hónap dolgozója egyhamar.

Na így mentem neki a szombat éjszakának. Túl sok minden nem történt, mivel gazdagéknál a részegek is visszafogottak, de volt két sztori, amit inkább kihagytam volna.



-Hajnal kettő, egy úgynevezett "Conservative Club"-ból  viszek haza két szalonspicces, de amúgy jó arc párt. Az ilyen klubok arról szólnak, hogy hetente összejönnek a "nagyangolok" és szidják az uniót meg a bevándorlókat és közben bebasznak. Nagyon. A lényeg, hogy gps-re itták magukat és mutatták a "quicker way"-t. Ebből lett a baj. A faszi a főút kellős közepén elüvölti magát, hogy itt jobbra. Én idióta meg fordultam is le az utasításnak megfelelően. A piros lámpánál, ahogy kell. Mögöttem egy civil autó volt, aki szintén lefordult, de neki volt mindenféle villogója is, meg rendőrigazolványa... Gondolatban be is írtam magamnak a három hibapontot, mivel az akasztás után ez a következő szint a büntetési skálán ilyen aljas bűncselekmény esetében ebben az országban. A rendőri basztatás Angliában is pont úgy indul, mint az óhazában. A warm up: jó estét kívánok, tudja-e hogy miért állítottam meg? Majd miután köpni, nyelni nem tudtam rögtön feltette a következő kvízkérdést: tudok-e bármilyen elfogadható indokot mondani azzal kapcsolatban, hogy átmentem a piroson. Mondtam én mindent, ami eszembe jutott, de a lényegi tartalma kb. annyi volt, mint egy parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásának. Semmi az égvilágon.

Ritkán van mázlim az utóbbi pár évben, de most az volt. Az utasaim (amíg élek hálás leszek érte) elkezdték győzködni a helyi sünt, hogy ne büntessen már meg, mert az egész az ő hibájuk, mivel ők mondták, hogy most azonnal forduljak le itt. Meg persze én is megígértem mindent ott helyben, a szüzességi fogadalmat is beleértve. Megértő volt a faszi, elengedett egy szóbeli figyelmeztetéssel. Gondoltam ennél nagyobb gáz nem lehet aznap éjszaka. Nem a lófaszt!



-Reggel négykor kapok egy melót. Egy áruház parkolójába, ami órák óta zárva van. Ilyen helyekre sokszor kérnek kocsit hajnalban a megfáradt partiarcok, mivel könnyű megtalálni. Az utas neve: Caroline. Megérkezek, közel s távol csak két atom kész picsa. Kérdezem a normálisabbnak kinézőt, hogy ő e Caroline? Mondja, ja. Aztán bemond egy címet, ami teljesen más, mint amit a diszpécsernek megadott. Ezen ilyenkor nem szokás fennakadni, szóval elindulunk. Alig megyünk kétszáz métert, hív az office, hogy nem jó utast vettem fel, tegyem ki őket azonnal és menjek vissza a valódi Caroline-ért. Megálltam és közöltem velük, hogy szálljanak ki, mert nem ők az utasaim és ezt ők is tudják. Erre elkezdenek hisztizni, üvöltözni, nem tehetem ki őket az éjszakában a semmi kellős közepén, miegymás. Mondom, ok, hívd fel a központot, rendezd le velük. Az controller ismét jó fej volt, amikor az utas hívta, azonnal nyálasra vette és megkért, hogy ha már így alakult, akkor vigyem el a két csajt, és a valódi kuncsaftért majd küld valaki mást. Kiraktuk a részegebbiket majd a másik, a mű Caroline egy pubhoz vitette magát, a halál faszára, ami már be volt zárva. Csak a személyzet volt bent. Azt mondja, beugrik a barátjához, aki itt rendész és összevesztek az éjszaka, de kér tőle pénzt. Én naiv, mondom, no problem. Eltelt 10 perc, majd húsz, kezdtem aggódni. Gondoltam bemegyek és rákérdezek, hogy mégis mi van. Az összes ajtó zárva, de látom, az ablakon keresztül, hogy a rohadék ül egy asztalnál és beszélget egy portás formájú csávóval. Elkezdtem dörömbölni minden nyílászárón, amit találtam, hátha történik valami. Sejtettem, hogy ebből még baj is lehet, de miután tizenhat órája dolgoztam, nem nagyon érdekeltek a következmények. Add meg a lóvémat, addig nem megyek innen. Kissé elborultam... Erre kijön a portás gyerek segédje (gondolom az lehetett, mert még erősen növésben volt, vasággyal együtt nyomhatott vagy hatvan kilót) és elkezd erősködni. Felpakolt kézzel elindul felém a nyomorult. Mondom neki, nem akarok a lelkedbe gázolni, de tényleg átgondoltad ezt az egészet? Erre azt mondja, hogy verekedjünk. Nem tudtam mi hiányzott még ma, de ez semmiképpen. Rögtön levágtam, hogy itt az "úgy megverlek, hogy anyád se ismer rád" dumával nem megyek semmire, ezért egy dolgot tehettem. Látványosan elraktam a telefonomat meg a kocsikulcsot a zsebembe és szép lassan elkezdtem feltűrni az igencsak elegáns ingem ujját. Erre Bruce Lee visszament a pubba... De a haverjai már készülődtek a reggeli edzésre, szóval okosan döntöttem, hagytam a picsába az egészet és eljöttem. Benyeltem a 25 font veszteséget. 



Hiányzik a gettó. Ott legalább minden egyértelműen fekete...