2013. szeptember 14., szombat

Taxi blog, London, avagy ez a város sokszínű és sok szagú.

Harmadik fejezet.

Az előző végén ígértem, hogy írok a szenzációs angol oktatás következményeiről, de most még sincs kedvem.

Majd máskor.

Az okokra a rádiózás egyik alapszabályával szeretnék rávilágítani. Két indokod lehet, hogy megszólalj egy rádióműsorban. Az egyik, ha szórakoztatni akarsz, a másik, ha információt akarsz közölni.

Jaja, ez nem egy rádióműsor, de mivel ma ritka szar napom volt (beragadtam Central Londonban, meghúztam a verdát, meg esett is) szóval most minden vagyok, csak szórakoztató nem, ezért inkább informálok.

Kezdjük talán azzal, hogy Londonban két fajta taxi van. A filmekből is ismert roppant béna formájú fekete taxi, (amiből van sárga, zöld, lila, szürke... angol következetesség) a "black cab" valamint a "mini cab" ami gyakorlatilag bármilyen szakadék, Csonticar szökevény autó lehet, csak legyen rajta érvényes, úgynevezett PCO (Public Carriage Office) vizsga. Személy szerint én az utóbbi sportot űzöm.

Az alapvető különbség a két dolog között, hogy a black cab-et le tudod inteni az utcán is, a mini cab-et csak telefonon tudod hívni. Egy black cab 15 éves koráig lehet taxi, egy mini cab csak 10. Magyarul, egy ilyen hulladék, újkorában is egy rakat szar akármi 14 évesen és 11 hónaposan még utasokat szállíthat, (légzsákok és klíma nélkül) addig egy 10 éves és egy hónapos Audi-Mercedes-BMW-Jaguar nem. Mindegy, ők tudják.

A másik különbség, a license. A black cab-re engedélyt szerezni nem bonyolult.

Beszélned kell tökéletesen angolul. Ez alap. 360 útvonalat kell tudnod fejből, beleértve a keresztutcákat, (mindenféle állomásokat: underground, overground, pubok, szállodák, buszmegállók, London történelme, nevezetességek, hol mennyi egy sör, melyik román lány nem fogaz) ilyenek... Nem mennék bele a részletekbe, de kb. 5-6 év csak a tanfolyam. Viszont utána rommá keresed magad.Ha dolgozol rendesen, havi 8-10 ezer (nem tévedés) angol font. Azért havi négy milla itt sem rossz lóvé. Black cab-bel utazni kb. kétszer annyi, mint velem például. Csak mondom...

A mini cab license-nél kissé szerényebbek az elvárások. Kell hozzá egy angol jogsi, valamint egy térképészeti vizsga. Tudnod kell egy papír alapú térképet használni (előttem van észak, hátam mögött dél). Kiemelt szintű orvosi alkalmassági és egy itteni erkölcsi, ami bizonyítja, hogy nem verekedtél az elmúlt öt évben és nem daraboltad fel a családodat. Ha mindez megvan, akkor befizethetsz egy valag pénzt a királynő számlájára és ezután nincs más dolgod, csak várni az engedélyt.

Ha megvan a badge, akkor már csak egy kocsit kell venned, vagy bérelned (érvényes engedéllyel) és máris élvezheted újdonsült pakisztáni, kurd, perzsa, algériai, angolai, török, lengyel, tököm tudja honnan szalajtott kollégáid társaságát. Na meg persze a magasan kvalifikált utasaidat.

A mini cab amúgy pakisztáni nemzeti sport. Ebben a bizniszben itt mindent visznek. Kilométeróra tekerésben, kamu szervizszámlákban verhetetlenek. Van olyan hivatalos, "pakik" által üzemeltetett vizsgaállomás, ahová ha ketten bementek, és az egyik fogja az első rendszámtáblát, a másik a hátsót, közben motorhangot utánozva berregtek kicsit, simán levizsgázik bármilyen bontószökevény verda.

Holnap szombat, szerintem ismét lesz miről blogolnom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése